kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Mire figyeljünk, ha munkahelyváltásra adjuk a fejünket?

Mindenki életében vannak olyan időszakok, jöhetnek elő olyan problémák, melyekre az egyetlen megoldás a váltás. Függetlenül attól, hogy van-e új ajánlat vagy nincs, egy-két dologra nem árt odafigyelni annak érdekében, hogy az ember ne essen két szék közül a padlóra - cikkezi a Népszabadság.

images

Herczku Mónika karrier-tanácsadó a Népszabadságnak elmondta, tapasztalatai szerint vannak olyan élethelyzetek, amikor a váltás nemcsak egy homályos lehetőség, hanem szükségszerű is, mert valamely külső vagy belső ok erre kényszerít. Ha az egészség kerül veszélybe, akkor nincs is min gondolkodni, a fásultság, a kiégés, vagy az állandó stressz komoly egészségügyi tényezővé válik - mondja.

A munkahelyváltás előkészítéséhez és lebonyolításához Herczku Mónika először is azt javasolja, hogy vegyük sorra a távozás mellett és az ellene szóló érveket. Először magunkkal tisztázzuk, hogy mennyire van elegünk. Előfordul, hogy egyszerűen csak elfáradtunk, de egy kéthetes, környezetváltozással együtt járó szabadság újra feltölt. Esetleg meg lehet kísérelni egy őszinte beszélgetést a közvetlen felettessel, ám a karrier-tanácsadó ezen a ponton óvatosságra int, a váltást nem tanácsos nagy dobra verni.

A felmondást csak azután szabad benyújtani, ha az új munkahelyen adnak valamilyen írásos ígéretet a foglalkoztatási szándékról. Ez egy kis ország, könnyű bárkinek rossz hírét kelteni, ezért távozzunk szépen, és ne hagyjuk cserben a régi munkáltatót -– figyelmeztet a karrier-tanácsadó. Herczku Mónika hozzáteszi: az az egészséges, ha 7-9 évenként valami jelentős (lehetőleg önként vállalt) változás áll be az életünkben, a munkánkban.

Népszabadság



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk