kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Miskolcon keres utánpótlást a BorsodChem

Megnyílt a Miskolci Egyetem nyelvi és kulturális képzést nyújtó Kína-központja, amely a kínai tulajdonban lévő Wanhua-BorsodChemmel együttműködésben jött létre.

„Ebben a mai világban szükségünk van egy megbízható gazdasági szövetségesre, másrészt – különösen a mai globalizálódó világban – egy olyan, régi tradíciókra épülő kultúrával való kapcsolatra, amilyen a kínai” – mondta Szőcs Géza kulturális államtitkár a központ megnyitóján.

A kínai tulajdonú, kazincbarcikai székhelyű vegyipari vállalat anyagi támogatásával létrejövő képzési központ az egyetem valamennyi hallgatójának lehetőséget teremt kínai nyelvi és társadalomtudományi tanulmányok folytatására, továbbá oktató- és kutatócseréket szervez.

Az észak-magyarországi régióban az után növekedett meg a kínai nyelv és kultúra iránti érdeklődés, hogy 2011 februárjában a Wanhua teljes irányítást szerzett a BorsodChem felett, és számos kínai szakember érkezett a céghez. A Wanhua vegyipari csoport, amelynek a világ negyven országában van érdekeltsége, 2010-ben 39 milliárd forinttal szállt be a BorsodChem modernizálásába és ennek nyomán vette át tavaly a cég irányítását.

A Miskolci Egyetem és a Zrínyi Gimnázium által szervezett kínai nyelvi kurzusokon jelenleg mintegy 170-en vesznek részt. A hallgatók heti két órában, a kreditrendszer részeként ismerkednek a nyelvvel és kultúrával. Az egyetem alkalmazásában álló kínai anyanyelvi lektor heti két alkalommal szakkört is vezet a gimnáziumban, és 2012 szeptemberében második idegen nyelvként bevezetik a kínai nyelv tanítását.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk