Megjelent: 11 éve

Módosulnak a pedagógus továbbképzésekre vonatkozó előírások

Az új szabályozás szerint a kötelező hét évenkénti pedagógus-továbbképzés nyelvvizsga bizonyítvánnyal is teljesíthetővé válik, a kormány intézkedésével a pedagógusok régóta megfogalmazott igényének tesz eleget. Fontos változás, hogy a jövőben elfogadják a nevelőtestületi együttműködésben megvalósuló, tanulói eredményességben mérhető komplex fejlődési projektekben, valamint a kultúráért felelős miniszter által akkreditált továbbképzés elvégzését igazoló okiratot is, írja honlapján a Köznevelésért Felelős Államtitkárság.

A pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben résztvevők juttatásairól és kedvezményeiről szóló rendeletmódosítás egyszerűsíti a képzési programok akkreditációs folyamatában a bírálati szempontokat.

Egyértelműen kijelöli a továbbképzési irányokat, növeli a továbbképzési programok átláthatóságát és országos szinten biztosítja tervezhetőségét, rögzíti, hogy továbbképzési alapítási engedély maximálisan 120 tanórai foglalkozásra adható - részletezi a közlemény.

Az intézkedés a nevelőtestület véleményének kikérését követően a fenntartó döntési jogkörébe vonta a köznevelési intézmények öt évre szóló továbbképzési programjának jóváhagyását. E program felülvizsgálatára évente egy alkalommal kerülhet sor.

A korábbi rendelet módosításával teljesülnek a pedagógusok részéről a továbbképzések szakmai ellenőrzésével kapcsolatban megfogalmazott elvárásai. Az új szabályozás lehetőséget ad arra, hogy súlyos szakmai hiányosság, vagy jogszabálysértés esetén a képzés szervezőivel szemben az Oktatási Hivatal érdemi szankciókat alkalmazzon.

A köznevelésről szóló törvénynek megfelelően a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az állami intézményekben létrehozza és működteti a pedagógusok állandó helyettesítési rendszerét.

Továbbra is forró téma a tanárok új fizetési besorolása, illetve a tanárok megnövelt munkaterhelése, ami miatt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkra készül.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk