Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

MOK: emelni kell a kezdő szakorvosok bruttó órabérét

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint elengedhetetlen, hogy emelkedjen a kezdő szakorvosok óradíja; a köztestület szerint a díjazás nem lehetne kevesebb mint ötezer forint.

images

Éger István, a MOK elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jelen struktúrában és pénzügyi helyzetben az orvosi kar utánpótlása, pályán tartása nem biztosítható, illetve az elvándorlás nem akadályozható meg.

Kiemelte, megerősödött és egyre agresszívabb lett a magyar munkaerőcsábítás Európába, és manapság már nem csak a "klasszikusnak" számító angolszász, francia vagy német területre hívják az orvosokat, hanem a közel-keleten át a Kanári-szigetekig.

A kamara és területi szervezeteinek tanácsa úgy véli, hogy a magyar egészségügyi munkaerőhelyzet tovább nem tartható, sürgős kormányzati lépésekre van szükség, amibe szorosan illeszkedne a törvényben rögzített életpályamodell és a kiszámítható bérezés, amelynek első lépéseként kellene a kezdő szakorvosi órabért a jelenlegi, körülbelül ezer forint/óráról ötezerre emelni.

Éger István közölte, e témában levélben fordultak a döntéshozókhoz, egyben kérve azt is, hogy a kórházkonszolidáció kapcsán juttatandó plusz forrásokban "pántlikázzák" az adott intézményben dolgozókra jutó bérköltséget, mert a többletforrások nem fordíthatók csak és kizárólag a beszállítók követeléseinek kiegyenlítésére.

Arra a kérdésre, hogy az órabér-emelésnek összesen mennyi lenne a költségvetési igénye, Éger István nem tudott konkrét számot mondani, azonban hozzátette: az órabér-emelést lépcsőzetesen kell bevezetni.

Az elnök beszélt a tárca és a köztestület közötti egyeztetésről a kamarai törvény kapcsán. Éger István elmondta, folyamatosak az egyeztetések, amelyeken az körvonalazódott, hogy valószínűleg jövő év elejétől ismét kötelező lesz kamarai tagnak lenni.

Arról még tárgyalnak, hogy a köztestületnek milyen jogosítványai legyenek a jövőben, így például a kamara véleményezési jog helyett egyetértési jogot szeretne a törvényalkotási folyamatban, vagy azt, hogy az etikai ítélkezés legyen ismét kamarai jogkör.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk