Megjelent: 15 éve

Molnár: 20 éve nincs munkabarát adórendszerünk

Munkabarát adórendszer bevezetésére van szükség - mondta Molnár Csaba, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter egy lakossági fórumon szerdán Balatonfüreden.

A miniszter kijelentette: a munkabarát adórendszer bevezetése lényegében beismerése annak, hogy Magyarországon az elmúlt 20 évben az adórendszer nem volt az. Viszonylag alacsony adók terhelték a fogyasztást, s ezzel párhuzamosan nagyon magasak voltak a munka terhei - hangsúlyozta. Szavai szerint a jelenlegi rendszer nem támogatja a munkába állást. Nem biztos, hogy megéri dolgozni, s "az sem biztos, hogy megéri többet dolgozni, s ezáltal többet keresni", mert azonnal átcsúszhat az ember egy magasabb adókulcsba - magyarázta.

Molnár Csaba szavai szerint az adósávokat szélesebbre kell nyitni, a bérterheket pedig nagyon látványosan kell csökkenteni. A miniszter elmondta: Magyarországon a "hihetetlenül alacsony" foglalkoztatási szintet a jelenlegi 57 százalékról legalább 65 százalékra kell felvinni. Kiemelte: jelentős azon aktív korúak aránya, akik nem dolgoznak. A nagyon korkedvezményes nyugdíjrendszer, a különböző szolgálati és művészeti nyugdíjak, a gyes és gyed "csupa-csupa olyan dolog, ami távol tart a munkaerőpiactól" - tette hozzá.

Molnár Csaba szerint az euró bevezetése "nem csodaszer", ugyanakkor bevezetésével könnyebb lenne a válság pénzügyi részének finanszírozása, kezelése. Mint mondta, bár Írországban és Szlovákiában is euró a fizetőeszköz, ennek ellenére a korábban "bezzeg országként" emlegetett államokban is nagy a baj. A miniszter a kormány múlt héten bejelentett adójavaslataival kapcsolatban elmondta: az adóterheket válság idején "általában nem lehet csökkenteni, csak átrendezni". "Ez egy zéró, egy nulla összegű játszma" - jegyezte meg, utalva arra, hogy a javaslat szerint a munkát terhelő adónál csökkentés, a tipikusan a fogyasztást terhelőnél pedig emelés várható.

Molnár Csaba szerint az adómentes munkahelyi juttatások - így például az étkezési jegy, üdülési csekk - egy részének a megadóztatása most még "vitás". A kormány múlt héten azt javasolta, hogy a természetbeni juttatások értékének 50 százaléka után a munkáltató kötelezően fizessen 62 százalék szja-t és az ezzel növelt összegre 27 százalék TB-t.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk