kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

MOSZ: csökkenteni kell a jövedelemkülönbségeket

A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) felelősséget érez az anyagi nehézséggel küszködő emberekért, napirenden tartja a jövedelemkülönbségek csökkentésének kérdését és a szolidaritás intézményeinek fejlesztését - jelentette ki a szövetség alelnöke szerdán Zalaegerszegen.

Nagy Imre hozzátette: a MOSZ a hónap végén tartja a hatodik kongresszusát, ennek jegyében értékelték az elmúlt négy év hazai eseményeit, a szakszervezetek érdekképviseleti munkáját, megfogalmazták a javaslataikat, programjaikat.

Kiemelten kezelik a teljesítményeket figyelembe vevő bérezést, a munkavállalókat motiváló érdekeltségi rendszerek bevezetését, a dolgozók tulajdonosi szerepének megteremtését. Kezdeményezik, hogy legkésőbb ősszel kezdődjön érdemi konzultáció a Munka törvénykönyve (Mt) módosításáról a szociális partnerek, a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői között, hogy a szükséges módosításokat 2014 januárjában be tudják vezetni.

A szövetség szerint felül kell vizsgálni, hogy a Munka törvénykönyve mennyire segíti a munkahelyek védelmét és a foglalkoztatást. Javaslataik között szerepel a szakszervezetek munkáltatói intézkedést megelőző tájékozódási és konzultációs jogainak helyreállítása, és kezdeményezik a munkáltatói felelősségbiztosítás bevezetését a baleseti vagy egészségromlási kockázattal járó munkakörökben.

Az alelnök szólt arról is, hogy javasolni fogják a személyi és családi jövedelemadó-rendszer (szja) mielőbbi korrekcióját. A szövetség szerint az adómódosításokkal az alacsony jövedelműek jártak rosszabbul, és nem valósult meg a kormánynak az az elképzelése sem, hogy élénkíti a belső piacot, ha több pénz marad a magasabb jövedelműeknél.

Nagy Imre kiemelte; a MOSZ elismeri, hogy a gazdasági növekedés gyorsítása és a foglalkoztatás bővítése területén a kormány mozgástere korlátozott. Értékelik azon erőfeszítéseket is, hogy a válság terheit egyenletesen kell megosztani, de a szövetség szerint a gazdasági növekedés megállása a radikális adósságleépítési politika negatív következménye.

Kitért arra, hogy a Volán társaságoknál különösen fontos, hogy regionális szinten is olyan érdekképviselet jöjjön létre, amelykellő súllyal és érdemben tud részt venni az egyeztetéseken.

Horváth László, a Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezetének (ZVDDSZ) elnöke közölte: az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (ÉNYKK) működési területén tevékenykedő, 700 tagot tömörítő 6 szakszervezet olyan szövetséget hoz létre, amely képes lesz komoly képviseleti jogosultsággal részt venni a regionális folyamatokban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk