kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Motorola Solutions: új cég, új vezető

Stratégiai együttműködésekre építve és az önálló, jól csengő márka erejére támaszkodva kívánja megerősíteni piacvezető helyét a Motorola Solutions Magyarországon. A nemrég önállóvá vált cég elsősorban az ipari PDA-k, a vonalkódleolvasók és a vezeték nélküli hálózatok piacán tölt be fontos szerepet.

A Motorola 2007-ben vásárolta fel az első vonalkódleolvasó és az első, többek között vonalkódolvasóval integrált PDA kifejlesztése révén már komoly szerepet kivívott Symbolt. Ez utóbbi Motorola Solutions néven a Motorola egyik önálló divíziója lett, majd döntés született arról, hogy az anyacég és a vállalati megoldásokat kínáló divíziói különválnak. Ez 2011. januárjában be is következett, azóta a két vállalat önállóan szerepel a New York-i tőzsdén.

A döntés eredményeként Magyarországon 2011. májusában bejegyzésre került a Motorola Solutions Kft., amelynek ügyvezető igazgatója Bogdán Imre lett.

A hagyományos területek mellett a közeljövőben az egészségügy, a közösségi közlekedés, a közüzemi és a szervízszolgáltatást nyújtó vállalkozások lehetnek a vezeték nélküli elektronikus rendszerek legújabb felhasználói.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk