Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

MSZP: az ajkai munkahelyekhez a Fidesznek nincs köze

Az MSZP szerint az ajkai munkahelyekhez a Fidesznek semmi köze nincs, a Veszprém megyei városban tapasztalható alacsony munkanélküliség a Schwartz Béla (MSZP) polgármester vezetésével és Pad Ferenc képviselőjelölt közreműködésével véghezvitt városfejlesztési politika eredménye.

Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP Veszprém megyei elnöke ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Ajkán, sajtótájékoztatón azt mondta: Fenyvesi Zoltán személyében olyan alkalmas jelöltet találtak, aki képes folytatni elődje, a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő által kezdett munkát, aminek hatására a megye, a választókerület és Ajka is fejlődött, és Ajkán a munkanélküliség 3 százalék körüli.

Az MSZP úgy látja: Fenyvesi Zoltán cserbenhagyta az ajkaikat, neki csak a Fidesz számít, ezért méltatlan az ott élők képviseletére.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk