kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

MSZP: ha nincs munkád, nem számítasz

A szocialisták szerint eljött a "táppénztelenség" elrendelésének az ideje.

images

Garai István Levente, a szocialisták országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a kormány szerdán több döntést is hozott a táppénzrendszer módosításáról. Ezek között szerepel például a passzív táppénz megszüntetése, valamint az, hogy a jövőben az az orvos, aki jogosulatlanul állapítja meg egy beteg esetében a táppénzt, maga is köteles lesz arra, hogy visszafizesse a jogosulatlanul felvett összegeket.

Az MSZP-s politikus közleményében azt írta: az egészségügy megmentéséről szó sem lehet ott, ahol fizetésemelés vagy kórház-konszolidáció helyett "betegeket, orvosokat egyaránt megalázó kormánydöntések születnek".

"A gyógyszerkassza emberellenes, már-már Gestapo-módszereket idéző lekaszabolása után most a táppénztelenség elrendelésének ideje jött el" - véli Garai István Levente, aki szerint a passzív táppénz megszüntetése, az ellátás munkaviszonyhoz kötésével egy időben, egyértelmű üzenet az állástalanok egyre nagyobb táborának: "ha nincs munkád, nem számítasz".

"Azt pedig, hogy a kormány az általa becsapott orvostársadalmat most táppénzcsalással vádolja és pénzbüntetéssel fenyegesse - úgy is mint gyakorló orvos - a leghatározottabban visszautasítom" - írja a képviselő, felszólítva a kormányt, hogy fejezze be a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek sanyargatását, és több mint egy év után az egészségügyben is kezdjen hozzá ígéretei betartásához.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk