kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

MSZP: kétmilliónál többet keres Szijjártó

Szijjártó Péter havi jövedelme meghaladja az állami szférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont - mondta Molnár Csaba szocialista országgyűlési képviselő a miniszterelnök szóvivőjének friss vagyonnyilatkozata alapján.

Az MSZP-s politikus kijelentette: a parlamenti képviselő állami vezetők javadalmazásáról is rendelkező törvényt "Orbán Viktor házi kedvencére", Szijjártó Péterre szabták, aki miniszterelnöki biztosként az államtitkárokat megillető 997 ezer forintos juttatás mellett országgyűlési képviselőként 1,229 millió forintot vesz fel havonta, azaz jövedelme 2,226 millió forint.

Szijjártó Péter így "sajtótitkárként kétszer annyit keres, mint Pintér Sándor belügyminiszter" - tette hozzá Molnár Csaba, felszólítva a kormányfő szóvivőjét: fizesse vissza a jövedelme és a többi államtitkár juttatása közötti, havonta egymillió forintos különbözetet, amelyet mindeddig fölvett. Hozzátette: ezt abban az esetben is elvárják, ha a parlament megszünteti azt a lehetőséget, amellyel Szijjártó Péter az elmúlt fél évben jelentős pluszjövedelemhez jutott. A szocialista politikus erkölcstelennek és pofátlannak nevezte, hogy a miniszterelnök szóvivője a magyar közigazgatásban példátlan kiváltságot élvezzen.

Az ügy hátteréről szólva elmondta: tavaly a kormánytöbbség létrehozott egy korábban nem létező tisztséget, a miniszterelnöki biztosét. Miniszterelnöki megbízottak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányában is dolgoztak, fizetést azonban ezért a tisztségért nem kaptak - mondta.

Ez a módosítás lehetővé tette, hogy Szijjártó Péter jövedelme meghaladja az állami vezetők esetében megállapított kétmillió forintos bérplafont; vagyis amíg a Magyar Nemzeti Bank munkáját jól végző elnökének esetében érvényesítették a limitet, "Orbán Viktor házi kedvencével" szemben nem - jelentette ki a szocialista politikus.

Megjegyezte: nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök kedvezni akart szóvivőjének, hiszen ha államtitkárnak nevezte volna ki, akkor Szijjártó Péter havonta egymillió forinttal kevesebbet vinne haza, mivel országgyűlési képviselőként csak a mintegy 230 ezer forintos alapdíjra lenne jogosult. "Ugyanez vonatkozik a miniszterekre. Egyetlen emberre nem vonatkozik ez: Szijjártó Péterre" - jelentette ki Molnár Csaba.

Mivel a törvény lehetőséget ad rá, Orbán Viktor azt is megtehette volna, hogy képviselői díjazása mellett a 997 ezer forintos államtitkári juttatás helyett mondjuk 400 ezer forint pluszt ad Szijjártó Péternek - folytatta az MSZP-s képviselő, hozzáfűzve: ez is erkölcstelen lett volna, így azonban jövedelme legalább nem érte volna el a kétmillió forintot.

Szijjártó Péter egy munkáért két fizetést vesz fel, így a legjobban kereső állami alkalmazottak közé tartozik - összegzett Molnár Csaba.

A szocialista politikus szerdán törvénymódosító javaslatot is benyújtott azért, hogy a miniszterelnöki biztosként is dolgozó országgyűlési képviselők - hasonlóan a kormánytagokhoz, államtitkárokhoz, kormánymegbízottakhoz és kormánybiztosokhoz - csak a képviselői alapdíjra legyenek jogosultak. Hasonló indítványt terjesztett be a fideszes Ágh Péter és Szijjártó Péter is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek