Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Működésképtelen rendszer jön létre az iskolák államosításával?

Az MSZP oktatáspolitikusa szerint működésképtelen, a helyi közösségek autonómiáját korlátozó rendszer jön létre az iskolák 2013. január 1-jei államosításával.

Kunhalmi Ágnes szombati budapesti sajtótájékoztatóján értelmetlennek nevezte az átalakítást, és úgy vélte, hogy az ősszel megalakuló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képtelen lesz feladatainak ellátására.

Már a megyei intézmények átvétele sem volt zökkenőmentes - az iskolaigazgatói pályázatokat több megyében érvénytelennek nyilvánították -, a jövő év elején viszont sokkal több, 4169 intézmény kerül állami fenntartásba, ami 121 ezer pedagógust és 1 millió 418 ezer gyereket érint közvetlenül - emelte ki.

Az iskolák államosítását azért bírálta az MSZP-s politikus, mert a döntések nem helyben, hanem a központban születnek, a központosított rendszer irányítói pedig nem a helyi igényeknek, hanem a minisztériumi elvárásoknak akarnak majd megfelelni.

Azt is mondta, hogy a kormány állításával ellentétben az átalakítás nem javítja az esélyegyenlőséget, amin a tankötelezettség korhatárának leszállítása és a Nemzeti alaptanterv is csak rontott szerinte az utóbbi időben. Kunhalmi Ágnes szerint az iskolák államosítása a helyi közösségek autonómiájának felszámolását célozza, mert Orbán Viktor kormányfő hisz abban, hogy az "általa félázsiai népségnek" tartott magyarokat központosítottan kell irányítani.

A szocialista párt elnökségi tagja annak az aggodalmának is hangot adott, hogy az államosítás újabb forráskivonást jelent majd a közoktatási rendszerből.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk