kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Munka, nap a Városligetben

Vezetői egyeztetéssel, fórummal és megbeszélésekkel zsúfolt programot bonyolított le május elsején a Városligetben Csizmár Gábor, a szaktárca vezetője.

A munka világának képviselői, a sajtó és a szélesebb közvélemény is várakozással tekintett az idei május elseje elé, különösen a budapesti Városligetben tartott hagyományos rendezvények kaptak nagy figyelmet, amelyen részt vett Gyurcsány Ferenc kormányfő, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Csizmár Gábor, a munkaügyi tárca vezetője is.

A miniszterelnök megnyilatkozásából hamar kiderült, hogy a majálison konkrét intézkedések bejelentésére nem számíthat az érdeklődő közönség, mivel arra az ünnep másnapján a parlamentben kerül sor. Minden jel azt mutatta viszont, hogy az ünnepnapot munkával kívánják eltölteni a megjelent politikusok, lépéseiket megkísérlik összehangolni a szociális partnerekkel.

Előbb vezetői egyeztetést tartott Gyurcsány Ferenc, majd beszédet mondott az ünneplő közönség előtt, ezt követően pedig Kiss Péter és Csizmár Gábor miniszter urakkal, valamint Hiller István szocialista pártelnökkel az oldalán a hat szakszervezeti konföderáció vezetőjével tartott - nem nyilvános - megbeszélést. A zárt körű eszmecsere nyílt fórummal folytatódott Wittich Tamásnak, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnökének a vezetésével.

Gyurcsány Ferenc a beszédében és a fórumon elmondta, hogy a munkaerőpiac oldaláról a kormány hozzá kíván nyúlni az egyenlőtlenségekhez, különben újratermelődik a szegénység. Az olyan kiskapuk, mint fekete foglalkoztatás kiszolgáltatottá teszik az embereket. Ezért jogi eszközökkel, az érdekeltségi rendszer megváltoztatásával és az ellenőrzés fokozásával be kell zárni a kiskapukat, vissza kell szorítani ezt a minden tekintetben káros jelenséget.

Nincs rendben - mondta -, ha a beteg munkavállaló nem mer elmenni betegszabadságra, ha hiányos a munkabiztonság, ha teljesíthetetlen normákkal a minimálbérek alá szorítják le a kereseteket. Kijelentette: a jövőben csak azok a munkáltatók vehetnek részt a közbeszerzéseken, ahol rendezettek a munkaügyi kapcsolatok. A vállalati vezetőknek is vigyázni kell a munkásokra. Elismerte, hogy sok szabályt kell átalakítani, ami nem lesz könnyű, ezért kérte a szociális partnereket, hogy támogassák a tervezett lépéseket.

Csizmár Gábor a fórum keretében elmondta, hogy a szaktárca frontális harcot indít minden téren a feketemunka ellen, várhatóan még májusban a jogszabályi háttér kialakítására törvénytervezetet nyújt be a parlamentnek. Felhívta a figyelmet, hogy a szakszervezetek mellett azoknak a tisztességes foglalkoztatóknak a támogatására is számít, akiknek versenyhátrányt okoz a mai helyzet. Elmondta: a tárcánál már intézkedett, hogy csak azok a társaságok számíthatnak állami támogatásra, ahol rendezettek a munkaügyi kapcsolatok. Már készülnek a javaslatok, hogy irreális normák megállapításával ne lehessen kijátszani a minimálbért.

Egy kérdés kapcsán, amely a tűzoltók munkaidejére vonatkozott, a miniszter szükségesnek ítélte a munkaidő mainál differenciáltabb szabályozását. Ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta: már több intézkedés történt a pályakezdő fiatalok érdekében, de mindez kevés, további lépések kellenek. Közös felelőssége az országnak - hangsúlyozta -, hogy a fiatalok hasznosíthassák a megszerzett tudásukat.

Egyetértett azzal a kérdezővel, aki kifogásolta, hogy a jogszabályok hátrányosan érintik a változásokat követni akaró, bátran változtató munkavállalókat. Úgy ítélte meg, hogy a Munka törvénykönyvének felülvizsgálata során egy sor illúzióval le kell számolni és rugalmasabb munkaerő-piaci szabályokat kell kialakítani.

A vezetői megnyilatkozásokban erős hangsúlyt kapott a munka és a jól képzett munkás emberek megbecsülése a termelő és a szolgáltató szektorban egyaránt. Ugyancsak sok szó esett a szakképzés rendszerének átalakításáról, valamint az elosztás, különösen a családtámogatás megváltoztatásáról.

A fórum után Csizmár Gábor több szakági szakszervezet vezetőjével találkozott és konzultált a nap folyamán felmerült kérdésekről. A munkával telt, szép napos ünnep után várhatóan újabb lendületet vesz a szociális partnerekkel folytatott párbeszéd a tervezett intézkedések mentén.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek