kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Munka nélkül is jár bér a pénztári vezetőknek

Mégis felvehetik az egészségpénztári vezetők a fizetésüket anélkül, hogy a kinevezésük óta eltelt másfél hónapban érdemi munkát végeztek volna - erősítette meg a Pénzügyminisztérium szóvivője. A pénztárak azért szűnnek meg, mert a működésükről szóló törvényt visszavonta a parlament. Korábban viszont cáfolta a kormányszóvivő a bérek kifizetését.

Mégis kifizetik a márciusban létrehozott pénztárak vezérigazgatóit - erősítette meg az InfoRádiónak a Pénzügyminisztérium szóvivője. Pichler Ferenc elmondta: a 22 vezető egyenként bruttó 300 ezer forintot kap a másfél hónapos munkáért - illetve csak azért, mert betöltötte a tisztséget. Érdemi munkát ugyanis egyikőjük sem végzett. Nem is végezhetett, mert a februárban elfogadott pénztártörvényben rögzített új rendszer csak jövőre indult volna el, azután hogy egy nyilvános árverésen ellátási területet vásároltak a társaságok. Erre azonban nem került sor, ugyanis az Országgyűlés viharos gyorsasággal hatályon kívül helyezte a jogszabályt.


Összesen bruttó 7 millió forintot fizetnek



Most a végelszámolók szüntetik meg az egyenként 20 millió forintos alaptőkével létrehozott 22 állami egészségbiztosítási pénztárat. A pénztárvezetőknek április 17-e óta van szerződésük; másfél havi bérüket a végelszámolóktól kapják meg. Korábban Budai Bernadett kormányszóvivő az InfoRádióban cáfolta, hogy kifizetik a vezérigazgatókat. A 22 pénztárvezető csaknem bruttó 7 millió forintot kaphat egy-másfél héten belül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk