kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Munkaadók: bátor a jövő évi költségvetés

Több munkaadói szervezet is egyetért a költségvetés szombaton bejelentett főbb számaival, ugyanakkor még hiányolja a részleteket a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szombati kormányszóvivői tájékoztatón ismertette: a kormány a jövő évi 2,94 százalékos eredményszemléletű (ESA) hiány mellett 2,8 százalékos pénzforgalmi hiányt tervez. A költségvetés jövőre 3,0 százalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos inflációval számol, s azzal, hogy az államadósság már csökken.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke szombaton az MTI-nek elmondta: üdvözlik, hogy a kormány jövőre 3 százalék alatti GDP arányos eredményszemléletű hiánnyal számol, valamint hogy a pénzforgalmi deficit is megfelelően alakul. Úgy vélekedett: szinkronban van egymással a tervezett gazdasági növekedés és az inflációs ráta.

Hangsúlyozta: a 2011-es tervezet egy "bátor" költségvetés, mind a gazdasági növekedés, mind pedig az adóbevételek szempontjából. Vadász György szerint növelni kell a vállalkozások versenyképességét, és a kiadáscsökkentő intézkedéseknek nemcsak számokban, hanem konkrét intézkedésekben is meg kell nyilvánulniuk.

A társelnök szerint 2011-ben minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy megvalósuljon a 3 százalékos gazdasági növekedés, valamint hogy a bel- és külpiaci kereslet élénküljön. Az OKISZ szerint nem annyira érzékelhető, hogy az adócsomag a belső vásárlóerőt jelentősen élénkítené, míg a külpiaci élénkülés az ország gazdasági partnereinek konjunktúrájától függ.

Vadász György kiemelte: a gazdasági növekedés előmozdítása mellett hangsúlyt kell fektetni a munkahelyek megőrzésére, és újak teremtésére, ugyanakkor hozzáfűzte: a foglalkoztatás növelésében nem 2011 lesz a "csúcsév", de mindenképpen el kell mozdulni a munkahely-teremtés irányába. Szerinte a költségvetési számok kedvező alapot teremtenek a gazdasági növekedéshez.

Matolcsy György szombaton beszélt arról is: a kormány úgy számol, hogy a mostani közel 3 millió magán-nyugdíjpénztári tag 90 százaléka visszalép az állami nyugdíjrendszerbe. A nyugdíjkassza 2011-es közel 900 milliárd forintos hiányának pótlására a kormány államháztartási egyensúlyt javító alapot hoz létre, ide érkeznek majd az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők nyugdíjjárulék befizetései, az állam által a magánpénztárakba havonta át nem utalt állami összegek.

Ezzel kapcsolatban Vadász György azt mondta: még nem ismert a nyugdíjrendszer pontos működése, és az sem, hogy mely források biztosítják a nyugdíjrendszer finanszírozását.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára "rendjénvalónak" nevezte a 3 százalék alatti hiányt, és a tervezett gazdasági növekedést is, valamint üdvözölte azt is, hogy a kormány csökkenteni kívánja a közszféra létszámát. Fontos üzenetnek nevezte azt is, hogy jövőre a közszférában a nominális bérkiáramlás összege nem változik. Pozitívan értékelte, hogy a közszférában történő létszámcsökkentéssel egyidejűleg a kormány a vállalkozási szférában 0,6 százalékos foglalkoztatás-bővüléssel számol jövőre.

Hozzátette ugyanakkor: egyelőre hiányoznak a részletek arra vonatkozóan, hogy a nagy ellátórendszereknél - oktatás, egészségügy, közigazgatás - elindul-e egy szerkezeti átalakítás is. Dávid Ferenc szerint ezeket a változtatásokat a kormányzás első éveiben lehetne véghezvinni, mert a választási évben, illetve annak közeledtével már nincs lehetőség erre. A VOSZ főtitkára kifejtette: az üzleti szféra tudomásul vette az ágazati különadókat, de ezt azzal a reménnyel tette, hogy az állami kasszába befolyó több 100 milliárd forintot racionálisan, szerkezeti átalakításokra használják fel.

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban hangsúlyozta: ha az esetlegesen felmerülő jogi aggályoktól el is tekintünk, akkor sem vehető biztosra, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok 90 százaléka visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, így az ebből származó bevételi forrásokkal - vagyon-visszaáramlással - sem lehet mindenképpen számolni.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk