kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Munkaerőhiány a brit farmokon - elpártolnak a kelet-európaiak

Az előrejelzések szerint súlyos recesszió felé tartó Nagy-Britannia már nem vonzó célpontja a kelet-európai EU-tagállamokból korábban százezrével érkező munkavállalóknak, és ez - vasárnap idézett szakmai vélemények szerint - elsősorban a brit mezőgazdaságban komoly munkaerőhiányt okozhat.

images

images

Nagy-Britannia az EU-bővítés 2004-es első hulláma után azonnal megnyitotta az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország - köztük Magyarország - munkavállalói előtt a brit munkapiacot, lemondva a csatlakozási szerződésben biztosított átmeneti időszakról. A brit kormány annak idején évente 5-13 ezer kelet-európai munkavállalóval számolt, de a hivatalos adatok szerint is jóval több mint 800 ezren érkeztek az elmúlt négy évben.
A brit gazdaság hirtelen megtorpanása, és sok elemző által előre jelzett súlyos recessziója azonban alaposan kedvét szegte a kelet-európaiaknak.

Munkaközvetítő ügynökségek, valamint a brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) szakértői a The Sunday Timesnak arról számoltak be, hogy az utóbbi hónapokban 70 százalékkal zuhant a Nagy-Britanniában munkát vállalni hajlandó kelet-európai EU-állampolgárok száma. Az NFU egyik tanácsadója elmondta a vezető brit lapnak, hogy a brit farmok már most "krónikus" munkaerőhiánnyal küszködnek a külföldiek elmaradása miatt.

A kelet-európaiak tömeges bevándorlási folyamatának hirtelen megtörésére, sőt visszafordulására független londoni elemzők már jó ideje felhívták a figyelmet.

Az Institute for Public Policy Research (IPPR) nevű vezető londoni kutatóintézet már a nyár elején közölte, hogy felmérése szerint az EU-bővítés óta munkavállalási céllal Nagy-Britanniába érkezett kelet-európaiak fele hazament, és ezzel együtt meredeken csökken az újonnan érkezők száma. Ennek egyik fő oka, hogy londoni elemzők a brit gazdaságra igen komor közeljövőt jósolnak.

A Centre for Economics and Business Research gazdaságelemző központ új előrejelzése "legalább 15 havi recessziót vagy stagnálást" valószínűsít Nagy-Britanniában.

A Brit Gyáriparos Szövetség (CBI) nemrég kiadott friss - és meredeken rontott - előrejelzése szerint a brit gazdaság máris a recesszió "kezdeti szakaszában jár".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk