Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Munkahely hátrányos helyzetűeknek

Hátrányos helyzetűeknek teremtenek munkahelyeket a dél-pesti régió öt kerületében a most elfogadott, európai uniós forrásokon alapuló közös programban - közölte Kispest kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Nagy Endre elmondta, a mintegy 50 millió forintos projektben Pestszentimre-Pestszentlőrinc, Kispest, Pesterzsébet, Csepel és Soroksár önkormányzata fogott össze azért, hogy a térségben élő megváltozott munkaképességűeket, a nőket, a romákat, az időseket, a pályakezdő fiatalokat segítsék az elhelyezkedésben.

A programba bevonják a civil szervezeteket, a foglalkoztatást segítő szakmai fórumokat, a helyi vállalkozásokat is. A cél az, hogy a vállalkozói és nonprofit szektorral együttműködve új munkahelyek jöjjenek létre, és hogy "népszerűsítsék, meghonosítsák" az újabb "változatos foglalkoztatási formákat" - tette hozzá Nagy Endre.

Mint mondta, elengedhetetlen a térség szakképzési, felnőttoktatási szerkezetének a korszerűsítése, az egész életen át tartó tanulás gyakorlatának, szokásának kialakítása, a civil szervezetek foglalkoztatási tevékenységének segítése és közös pályázati lehetőségek felkutatása.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk