kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Munkahelyi egészségvédelmi versenyben jutott döntőbe a Magyar Posta és a Chinoin

Két magyar vállalat, a Magyar Posta Zrt. és a Chinoin Zrt. is bejutott a döntőbe azon a megmérettetésen, amelyen hétfőn hirdetett eredményt az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség. A tíz díjazott közé viszont egyik magyar cég sem került be a Helyes gyakorlat díj elnevezésű versenyen.

A bilbaói székhelyű uniós ügynökség azokat a cégeket igyekezett díjazni, amelyeknél mind a vezetők, mind a beosztottak a legtöbbet teszik a munkahelyi kockázatok kiküszöbölése érdekében. A díjért több száz cég szállt versenybe.

"A megfelelő munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó szabályozás előnyeit sok európai vállalat még ma sem ismeri fel. Különösen igaz ez sok mikro-, kis- és középvállalkozásra" - mondta Christa Sedlatschek, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatója.

Andor László foglalkoztatáspolitikai uniós biztos szerint a nyertesek által kidolgozott ötletek és koncepciók egyaránt jól alkalmazhatók különböző iparágakban és tagállamokban, különféle típusú és méretű vállalatoknál.

"Mindemellett ezek az innovatív megoldások és az Európában bevált gyakorlatok segítenek abban, hogy a jövőben tovább fejleszthessük az egészségügyi és biztonsági előírásokat" - vélekedett a magyar biztos.

Az ügynökség közleménye szerint az idei díjazottakkal szemben elvárás volt, hogy a cégvezetők és beosztottaik is aktívan részt vegyenek a munkahelyi biztonságot növelő és egészségmegóvó programokban. A nyertesek között van egészségügyi, kiskereskedelmi és mezőgazdasági vállalat is - tudatta a bilbaói uniós ügynökség.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk