Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Munkajogi reform ellen tüntettek a franciák

Márciusban immár a negyedik alkalommal hirdettek a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen tiltakozónapot csütörtökön a francia szakszervezetek és diákmozgalmak. Országszerte mintegy kétszáz felvonuláson és sztrájkokkal követelik a törvénytervezet visszavonását.

A szakszervezetek szerint 1,2 millióan vonultak utcára, a rendőrség még részleges összesítése szerint legalább 270 ezren vettek részt a felvonulásokon, ami az eddigi legjelentősebb részvételnek számít.

Március 9-én az első megmozduláson 400 ezer munkavállaló és 100 ezer diák tüntetett a szakszervezetek szerint, a hatóságok szerint összesen 224 ezren voltak. Hasonló volt a részvétel március 17-én és 24-én is.

Jóllehet a reformpárti szakszervezetek elfogadták a kormány által javasolt módosításokat a parlament elé a héten kerülő törvénytervezetben, a radikálisabb szakszervezetek és a diákok továbbra is a reform teljes visszavonását követelik.

Álláspontjuk szerint a beterjesztett javaslattal nem jönnek létre munkahelyek, állandósul a bizonytalanság, valamint a nőkkel és a fiatalokkal szembeni egyenlőtlenség a munkaerőpiacon.

A francia oktatási minisztérium szerint 176, a diákszervezetek szerint 200 gimnáziumot foglaltak el reggel a diákok, közülük mintegy ötvenet Párizsban. A rendbontások elkerülésére többségükben már előzetesen szünnapot rendeltek el az igazgatók. Ez mintegy tíz százalékát jelenti a középiskoláknak. A diákmozgalmak üdvözölték, hogy a szakadó eső ellenére a korábbi napoknál több középiskolás csatlakozott a tiltakozónaphoz.

Myriam El Khomri munkaügyi miniszter megismételte, hogy megérti a fiatalok aggodalmait, ugyanakkor jelezte, hogy a készülő törvény "szükséges és igazságos".

Manuel Valls miniszterelnök csütörtök azt mondta, hogy szó sem lehet a szerinte "intelligens, bátor és szükséges" reform visszavonásáról.

A közszféra sztrájkja elsősorban a tömegközlekedésben érezhető, a belföldi vonatoknak kétharmada, a metróknak a háromnegyede közlekedik. A légi közlekedésben is tapasztalhatók kisebb fennakadások a légiirányítók munkabeszüntetése miatt. A párizsi Orly repülőtéren a járatok ötödét, Marseille-ben pedig harmadát törölték. Párizsban az Eiffel-torony nem nyitott ki.

A mintegy kétszáz országos felvonulás közül a legjelentősebb kora délután kezdődött Párizsban.

A diákok gyülekezése közben a rendőrök a tüntetők közé keveredő rendbontókat vettek őrizetbe a fővárosban. A 12 előállított ember kesztyűt és kapucnit viselt, és megdobálta a rendőröket. Hasonló rendbontások történtek délelőtt Nantes-ban, Rennes-ben, Rouenban, Toulouse-ban, ahol a rendőrök könnygázzal válaszoltak a rájuk támadó rendbontóknak. Nantes-ban és Marseille-ben több rendőr is megsérült, mintegy harminc rendbontót állítottak elő országszerte.

Francois Hollande államfő mandátuma legfőbb célkitűzésének a 10 százalékon stagnáló munkanélküliség csökkentését jelölte meg, és azt is többször jelezte, hogy ha ezt nem sikerül végrehajtania, nem indul újra a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány álláspontja szerint a fiatalok számára szakmai biztonságot, a vállalatok számára pedig rugalmasságot ígér, ez azonban egyelőre nem győzte meg a legfőbb érintetteket.

A tervezet egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel és az elbocsátások szabályozásának könnyítése. A tiltakozások nyomására a kormány ugyanakkor lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról.

A szakszervezetek április 5-re és 9-re hirdettek újabb tiltakozásokat, a parlament május 3-án kezdi megvitatni a törvénytervezetet.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk