kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Munkanélküliség: áprilistól fordulat várható

A munkanélküliségi ráta 11,4 százalékra nőtt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint. Az elemzők nem vártak ekkora munkanélküliséget. A feldolgozóiparban, az építőiparban és a kereskedelemben a legrosszabb a helyzet. Jó hír, hogy a foglalkoztatás áprilistól az idénymunkák beindulásával javulhat, adja hírül a Népszabadság.

images

Az elmúlt egy évben összesen 101 ezerrel nőtt a munkanélküliek tábora a 15 és 74 év közötti népesség körében.

A munkanélküliségi ráta a feldolgozóiparban, az építőiparban és a kereskedelemben a legnagyobb. Mint a KSH elemzőjétől a Népszabadság megtudta, a feldolgozóiparban az egy évvel korábbi 9,5 százalékról mára 13,3 százalékra nőtt a munkanélküliség.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a kereskedelmi szektorban tavaly a forgalom 700 milliárdos visszaesése következtében több mint húszezerrel csökkent az alkalmazottak száma. A szakember elmondta, hogy a válság és a gazdasági helyzet romlása miatt az elmúlt két és fél évben több mint tízezer értékesítési hely szűnt meg, s ennek komoly hatása van a szektorban foglalkoztatottak számára nézve. A kereskedők lassan kifogynak tartalékaikból, s így kénytelenek költségcsökkentő lépéseket tenni, ami szintén elbocsátásokkal jár.

Az építőiparban 14,9 százalékra nőtt a munkanélküliség. Az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének alelnöke elmondta: az utóbbi három évben a legálisan foglalkoztatottak közül 35-36 ezren veszítették el állásukat, és ugyanennyire teszik a feketén foglalkoztatottak közül munkanélkülivé váltak számát is.

- A piac 11 százalékos vagy az alatti munkanélküliséget várt -mondta az MTI-nek Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Úgy véli, a meglepő adat mögött a nyugdíjba vonulás feltételeinek változása, illetve adminisztratív okok is meghúzódhattak. A következő egy-két periódusban a munkanélküliség még további növekedést mutat a szezonális hatás, illetve a belső kereslet visszaesése miatt.

Áprilistól már fordulat várható, mert elindulnak a szezonális munkák a mezőgazdaságban, az építőiparban, a nyáron a turizmusnak is felszívó hatása lesz a munkaerőpiacon. Ekkortól nyárig valamelyest mérséklődik a munkanélküliség, 11 százalék alá süllyedhet.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk