kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Munkanélküliséget, szegénységet hoz a Széll Kálmán Terv

A Széll Kálmán Tervből az látszik, hogy a szegénységet a munkába állás ösztönzésével enyhítené a kormány, ugyanakkor a Népszabadság által megkérdezett elemzők szerint a foglalkoztatottság növelése ezen az úton elérhetetlen.

images

Krémer Balázs szociológus-szociálpolitikus szerint jelentős jövedelemelvonás" olvasható ki a tervből, ami a belső keresletek további csökkenését vetíti elő. -–A jövedelemelvonás egyszerre jelenti a szociális jövedelmek további csökkentését, a különféle szubvenciók csökkentését, a lakosság fogyasztási jellegű adóinak, illetve a vállalkozások foglalkoztatási költségeinek növelését. Az elvonások növelése emeli az árakat, ami csökkenti a belső keresletet, és rontja a versenyképességet.

Krémer szerint, ha csökken a belső kereslet, csökken a munkakereslet a kereskedelemben, vendéglátásban és egyéb szolgáltatási területeken. A külső versenyképesség romlása pedig az árutermelő, exportáló szektorokban, mindenekelőtt az iparban vetít előre munkakereslet-csökkenést.

A munkanélküliség az alacsony képzettségűek körében a legmagasabb, de az ő foglalkoztatásuk elősegítésének szándéka nem jelenik meg a tervben. - -–A foglalkoztatáspolitika nem kíván hatni a munkakeresletre. Ehelyett a kormány a munkaerő-kínálat regulázásával és munkára kényszerítésével akarja a foglalkoztatást bővíteni, függetlenül attól, lesz-e bárki, aki munkát ad azoknak az embereknek, akik valamilyen okból ma nem dolgoznak -–- összegezte Krémer Balázs. Mint mondta, a jelenlegi szociális ellátások további megfaragása -–- különösen a segélyek és a rokkantsági ellátások területén - a legszegényebb, legalacsonyabb jövedelmű családok esetében a végérvényes leszakadáshoz vezethet.

A Policy Solutions elemzése szerint "a foglalkoztatás terén stagnálás várható. Varga Áron a szervezet munkatársa szerint a kisebb jövedelműeket és a szegényeket nemcsak a valódi munkahelyteremtés hiánya érinti rosszul, hanem a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése és a gyógyszertámogatások további kurtítása is. -–

A belső és külső kereslet emelkedésére, így a termelés és a foglalkoztatottság bővülésére -–a Policy Agenda sem lát esélyt. Elemzésük szerint a versenyszférában nem lesz létszám növekedés, a vállalkozások célja inkább a jelenlegi létszám megtartása lehet.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk