kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Nagy arányban tanítanak diploma nélkül a roma többségű iskolákban

Az iskolák 8,4 százalékában a tanárok egy részének nincs pedagógusi végzettsége, az egyes iskolák tanerejének összetételében fellelhető különbségek pedig szorosan összefüggnek azzal, hány cigány gyermek tanul az adott intézményben - írja a Magyar Nemzet cikke alapján az Edupress hírlevele.

Az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című kutatás eredményeiből készült az a Magyar Nemzet cikk, mely kiemeli: a 25-50 százalékos cigány tanulói aránnyal rendelkező oktatási intézmények öt százalékában tanári oklevél nélkül tanítanak, az 50-75 százalékos arányt felmutató iskolákban azonban már 12,7 százalékos ez a szám.

Javult ugyan a helyzet az elmúlt években, a problémát teljes mértékben csak a roma diákokat nem tanító, illetve a 25 százaléknál alacsonyabb cigány tanulói aránnyal bíró iskolákban sikerült megszüntetni.

Hat évvel korábban ugyanis az említett intézmények 12,4 százalékában még pedagógusi végzettség nélkül is tanítottak. Romlott azonban a tanerő összetétele ott, ahol a cigány diákok aránya 50 és 75 százalék között mozog: 2004-ben még a tanárok 11, jelenleg azonban már 12,7 százaléka nem rendelkezik pedagógusi végzettséggel.

Még aggasztóbb azonban a helyzet a szakirányú végzettségek esetében, több iskolában például testneveléstanár oktatja a biológiát. A vizsgált iskolák 61,8 százalékában olyanok állnak fel a katedrára, akik ugyan rendelkeznek pedagógusdiplomával, de nincs szakirányú végzettségük. Hat évvel korábban még 57,9 százalékos volt ez az arány. Szintén fellelhető további különbség a cigány többséggel és kisebbséggel bíró iskolák között. Előbbiek esetében romlott, utóbbiak esetében azonban javult a tanári végzettségűek foglalkoztatási aránya az elmúlt hat évben.

A legtöbb iskolában az idegen nyelvet tanítják pedagógusi végzettség nélküli tanárok, de jelentős a hasonló tanerő száma a magyar nyelv és irodalom, a testnevelés, a történelem és az informatika tárgyak esetében is.

A közlemény szerint elkeserítő a helyzet a szakirányú végzettségek esetében: az esetek többségében az ének-, az informatika- és a kémiaórát tartják pedagógusdiplomával igen, de szakirányú végzettséggel nem rendelkező tanárok. Azokban az iskolákban azonban, ahol csekély számú a roma diákok száma, minden oktató rendelkezik hivatásának megfelelő végzettséggel.

Magyar Nemzet/Edupress hírlevél

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk