Megjelent: 13 éve

Nagy különbségek lettek az önkéntes pénztárak hozamai között

Nem mindegy, melyik önkéntes nyugdíjpénztárba teszi az ember a pénzét - ez az egyik tanulsága a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által néhány napja publikált adatoknak. Az önkéntes kasszák hozamai között ugyanis jóval nagyobb különbségek lehetnek, mint a magánkasszákéinál - írja a Világgazdaság.

A piaci szereplők száma a beolvadások, felszámolások és végelszámolások miatt folyamatosan csökken, 2010 végén már csak 60 önkéntes nyugdíjpénztár volt Magyarországon. Közülük a hozamok terén az abszolút győztes a Lilly Nyugdíjpénztár lett 25,69 százalékos teljesítményével.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak között 24 zárt intézmény található, a többiek elvileg bárkit fogadnak. Róluk általánosságban elmondható, azokat volt érdemes tavaly választani, amelyek többféle portfóliót is kínáltak, és az alapok közül megérte volna a legkockázatosabb, legmagasabb részvényhányadúban tartani a vagyont. Az ügyfelek azonban nem így tettek, a vagyoni adatok szerint a legnagyobb, százmilliárd forintnál is több vagyont kezelő pénztárak legjobban teljesítő alapjaiban például csak néhány százmillió vagy alig egymilliárd forint volt.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Már vr-technológiát is alkalmaz pilótaképzésében a Wizz Air

A technológia segítségével a pilóták alaposan megismerkedjenek az Airbus repülőgépekkel és gyakorolhatják a legfontosabb műveleteket. Teljes cikk