kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Ne féljenek a fogyatékkal élőktől a munkaadók!

A munkaadóknak sem kell félniük a fogyatékos emberektől, hanem meg kell teremteni a feltételeket ahhoz, hogy saját „anyanyelvükön” érintkezhessenek a külvilággal – jelentett ki Tapolczai Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) elnökségi tagja kedden a Párbeszéd - Partnerségben Salgótarjánnal című konferencián a nógrádi megyeszékhelyen.

A Salgótarjáni önkormányzat a Sinosszal közösen 20 millió forintos EU támogatást nyert a társadalmi szervezetek és a közigazgatás közti kapcsolatok fejlesztésére.

Tóthné Kerekes Andrea, a projekt vezetője elmondta: harminc önkéntest és legalább tíz új partnerszervezetet szeretnének bevonni a civil szervezetek, a vállalkozók és a közigazgatás képviselőinek együttműködésbe. Hozzátette: általuk és a jó gyakorlatokon keresztül a munkavállalók, az ügyfelek és a lakosság széles rétegében szeretnék növelni a fogyatékkal élők iránti „befogadókészséget”.

Tapolczai Gergely kiemelte: a fogyatékkal élők társadalmi integrációját a munka világába kerülésükkel lehet legjobban segíteni. Hozzátette: a Sinosz országos videós jeltolmácsolási rendszert épít ki, kutatja, egységesíti, valamint oktatja a jelnyelvet, és ehhez 800 millió forint támogatást nyert el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk