Megjelent: 21 éve

Negyedmillió kismama kaphatja meg az elmaradt pótlékot

Várhatóan mintegy negyedmillióan kapják meg a 2000 január és 2002 március közötti, elmaradt, kismamáknak járó jövedelempótlékot még az idén, amennyiben megszületnek az ehhez szükséges jogszabályok - mondta Dani Csaba, a Magyar Államkincstár osztályvezetője hétfőn.

Negyedmillió kismama kaphatja meg az elmaradt pótlékot 2003. szeptember 1. Várhatóan mintegy negyedmillióan kapják meg a 2000 január és 2002 március közötti, elmaradt, kismamáknak járó jövedelempótlékot még az idén, amennyiben megszületnek az ehhez szükséges jogszabályok - mondta Dani Csaba, a Magyar Államkincstár osztályvezetője hétfőn. A központi költségvetés számára ez összesen mintegy 33,6milliárd forintos kiadást jelent - tette hozzá. A Legfelsőbb Bíróság (LB) június 25-én, illetve július 2-án három Somogy megyei kismama területi államháztartási hivatal ellen indított közigazgatási perében hirdetett felülvizsgálati döntéseket.A LB kimondta, hogy a 2000 januárjától 2002 márciusáigterjedő időtartamra jár a 6700 forintos jövedelempótlék, kamatok nélkül. A kormányszóvivő akkor úgy tájékoztatott: az állam még az idén, egy összegben, kérelem nélkül kifizeti az érintett kismamáknak a jövedelempótlékot, a járandóság adómentessége érdekében pedig törvényjavaslatot terjesztenek a parlament elé. Dani Csaba elmondta: az adómentességhez a személyi jövedelemadóról szóló törvényt kell módosítani. Tudomása szerint a javaslat már a parlament előtt fekszik, s a szeptember 15-i munkakezdés után minden bizonnyal rövidesen szavaznak róla.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek