kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Négyszáz új munkahely jöhet létre Miskolcon

Tovább növelik a készenléti rendőrség létszámát, de ahhoz, hogy visszaszorítsák a bűncselekményeket, a foglalkoztatás növelésére is szükség van. Erről beszélt miskolci sajtótájékoztatóján Pintér Sándor belügyminiszter.

Több gyalogos és kerékpáros rendőr lesz az utcákon, így javulhat az emberek biztonságérzete - jelentette ki a belügyminiszter hétfői miskolci sajtótájékoztatóján.

Miskolc közbiztonsága jelentősen javult, a városban csökkent a bűnözés, 30 százalékkal kevesebb rablást, illetve a lakásbetörést követtek el - mondta Pintér Sándor, kiemelve Miskolc Lyukó-völgyi részét, ahol a készenléti rendőrség helyi szerveivel közösen dolgoztak a közrend és a közbiztonság javításán.

Ahhoz, hogy elérjék ezt az eredményt, 192-vel növelték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség létszámát, közülük 31-en kerültek a miskolci kapitánysághoz - tette hozzá. Pintér Sándor közölte: tovább növelik a készenléti rendőrség létszámát, de ahhoz, hogy visszaszorítsák a bűncselekményeket, a foglalkoztatás növelésére is szükség van.

Emlékeztetett arra, hogy Miskolc egymilliárd forintot kapott a közfoglalkoztatásra; ez is a közrendet és a közbiztonságot szolgálja - tette hozzá

A tárcavezető kitért a 26-os számú főút megépítésére, amely - mint mondta - nemcsak az itt élők közlekedését segíti majd, hanem munkát is ad, emellett védelmet jelent egy a 2010-es hasonló árvízi helyzet esetén Miskolc keleti részének.

További munkalehetőségként említette a szirmabesenyői büntetés-végrehajtási intézet bővítését.

Négyszáz új munkahely jöhet létre Miskolcon a 112-es telefonközpont létrehozásával. Oda futnak be majd a katasztrófavédelmi, tűzoltósági és a rendőrségi segélyhívások. Két ilyen központ lesz az országban, a másik Szombathelyen - fűzte hozzá.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere (Fidesz) elmondta, hogy 65 millió forint támogatást nyújt a miskolci önkormányzat a helyi rendőrségnek.

Beszámolt arról, hogy hétfőtől Miskolc legfrekventáltabb területein négy rendőr járőrpár, valamint hat rendőr, közterület-felügyelő pár kezdi meg a szolgálatot. A járőrözés helyszíneiről a lakossággal folytatott egyeztetés után döntöttek, ezeket a tapasztalatok alapján később módosíthatják.

Miskolcon 79 kamera képeit folyamatosan figyelik, a lakosság éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámon teheti meg a bejelentéseit - jegyezte meg.

A polgármester elmondta azt is, hogy a külterületeken - a nyolc mezőőr mellett - lovas mezőőrség kezdte meg munkáját.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk