Megjelent: 17 éve

Nehezebb lesz közszolgának lenni

Szigorúbb, a teljesítményen alapuló kiválasztás, rugalmasabb jogviszony - egyebek mellett ezt szolgálja a közszolgálati törvények átalakítása. A kormány bevezetné a versenyvizsgát és a próbaidőt - értesült a Népszabadság.

A közszolgálati törvény módosításának előterjesztés tegnap tárgyalta, de jóvá még nem hagyta a kormány. A köztisztviselők, a közalkalmazottak, a fegyveres szervek és a honvédség dolgozóinak jogviszonyát szabályozó regulákaz várhatóan úgy módosítják majd, hogy bevezetik a próbaidő intézményét, és a közszolgálati jogviszony létesítésének feltételévé tennék az úgynevezett közigazgatási versenyvizsga teljesítését, amely kiváltja az eddigi közigazgatási alapvizsgát. Ennek költségeit - a jelenlegi gyakorlattól eltérően - nem a központi költségvetés, hanem a közigazgatásban elhelyezkedni kívánó finanszírozza. Azoknak, akik elnyerik a köztisztviselői kinevezést, a felmerülő költségeket visszatérítik.

A Népszabadság információi szerint a munka ellátására alkalmatlanok kiszűrését szolgálja a kötelező próbaidő bevezetése és a felmentési szabályok módosítása. A köztisztviselők közszolgálati jogviszonyát az eddigi hat hónapos felmentési idő helyett harminc nap után lehetne megszüntetni.

A törvényi változások a közszolgák béreit még nem érintik, a jutalmakat ugyanakkor a már életben lévő szabályok is befolyásolják, hiszen ez év január elején bevezették az új típusú teljesítményértékelést, amelynek alapján a legjobb értékelést kapott köztisztviselők akár éves bérük felét is hazavihetik jutalomként. Alanyi jogon viszont ez évtől már senkinek nem jár pluszjuttatás az év végén.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek