Megjelent: 15 éve

Nehezen férnek hozzá a munkanélküli ellátáshoz a vállalkozók

Hiába nincs munkájuk a vállalkozóknak, a munkanélküli ellátás igénybevétele annyira bonyolult számukra, hogy csak elenyésző számmal élnek a járulékfizetéssel megszerzett jogukkal. Az egyéni vállalkozóknak ugyanis vissza kell adniuk az engedélyüket a társas vállalkozóknak pedig meg kell válniuk a cégüktől, hogy munkanélküliként tartsák őket számon.

A statisztikai számok alapján úgy tűnik, remek helyzetben vannak a hazai vállalkozók, hiszen kevesebb, mint 1 százalékuknak van szüksége munkanélküli ellátásra. Jelenleg 160 ezer egyéni, és 116 ezer társas vállalkozó fizet járulékot. Ez alapján válnak ugyanis jogosulttá munkanélküli ellátásra, ha nincs többé munkájuk.

A 276 ezer járulékfizetővel szemben pedig mindössze 2 ezer olyan vállalkozó van, aki munkanélküliként vállalkozói járadékot kap. Ez pedig a fizetőknek csak 0,7 százaléka. A helyzet azonban rosszabb ennél: bár a vállalkozók 2005. januárja óta fizetik a járulékot, a jogszabály sokkal szigorúbb feltételekhez közi számukra a munkanélküli juttatást, mint a munkavállalók számára - közölte Moskó Mónika, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Jogi Főosztályának munkatársa.

Hiába nem jutnak tehát munkához a vállalkozók vagy a társas vállalkozások, és hiába nincs árbevételük sem, ettől még nem lesznek jogosultak a munkanélküli ellátásra. Az úgynevezett vállalkozói járadékhoz csak úgy juthatnak hozzá, ha az egyéni vállalkozók visszaadják igazolványukat, míg a társas cégek közreműködő tagjai megszabadulnak a vállalkozástól, ami azonban nem egyszerű, és nagyon költséges is - mondta Cseh István, az Eger és Vidéke Ipartestület elnöke.

A munkanélküli juttatás fejében tehát egyáltalán nem éri meg megszüntetni a vállalkozást, mivel kevés pénzről van szó. A vállalkozói járadék az elmúlt négy év átlagkeresetének 65 százaléka. Ennek azonban alsó és felső határa is van – mondja Moskó Mónika.

A jogszabály annyira megnehezíti a hozzáférést a munkanélküli ellátáshoz, hogy az érintettek nem is veszik igénybe a vállalkozó járadékot. A költségvetés pedig jól jár azzal a járulékfizetéssel, amihez olyan jogokat kapcsol, amivel csak nagyon nehezen lehet élni. Míg tavaly a vállalkozók 14 milliárd forintot fizettek be vállalkozói járulék címén, addig összesen 1,3 milliárd forintot fizettek ki ennek a rétegnek munkanélküli ellátásra. Idén hasonló nagyságrendekről beszélhetünk, hiszen november végéig 12 milliárd 600 millió forint volt a befizetés, ami éves szinten ugyancsak 14 milliárd körül lesz. Ugyanakkor várhatóan 1 milliárd 600 millió forintot tesz majd ki a teljes vállalkozói járadékfizetés.

Magyar Rádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk