kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Nem állítják vissza a hadkötelezettséget

Csak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A HM közleménye szerint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény tervezetét, amely a már említett részleteket is tartalmazza, a tárca a honlapján nyilvánossá tette.

Az önkéntes tartalékos rendszer békeidejű működtetése nem jelenti a hadkötelezettség visszaállítását, az önkéntes tartalékos ugyanis - mint az elnevezés jelzi - önkéntes alapon vállal katonai szolgálatot, annak teljesítésére senki nem kényszeríthető - fűzték hozzá.

Több politikus is önkéntes lenne

Több politikus is jelentkezne az önkéntes tartalékos rendszerbe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a tárca közigazgatási államtitkára. Az önkéntes tartalékos rendszerbe bárki beléphet, már több parlamenti képviselő is jelezte, hogy csatlakozna - fejtette ki az államtitkár, aki szerint évente két-három alkalommal tartanak majd kiképzést.

Fodor Lajos beszélt arról is, hogy tavaly elkezdték a katonai életpályamodell kidolgozását, ami ötvözi a klasszikus tiszt- és tiszthelyettes pályamodelljét és a szerződéses legénységi állományét. A katona a belépéstől a nyugdíjig látja majd, hogy mit kell teljesíteni ahhoz, hogy eljusson a magasabb rendfokozatokig, és ez kiszámítható lesz a számára - fejtette ki.

Létszámcsökkentésre kényszerül a honvédség

Fodor Lajos arról is beszámolt, csökkentik a külszolgálaton, a NATO-ban és az Európai Unióban tartózkodó állomány létszámát - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában. A 26,3 milliárd forintos zárolás megnehezítette a minisztérium gazdálkodását.

Hozzátette: a létszám csökkentését javasolta az Afganisztánban szolgáló tartományi újjáépítési csoportnál is. Itt történt kedden az a baleset, amelyben két magyar katona meghalt, négy pedig megsérült.

InfoRádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk