kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Nem bocsátanak meg Balognak a tanárok

Lenézést, megvetést sugallt Balog Zoltán keddi, „a pedagógusok nem akarnak dolgozni" témájú mondata. A miniszter későbbi bocsánatkérését a PDSZ nem fogadja el. Érik a sztrájk.

„Szerencsétlen mondat hagyta el Balog Zoltán száját egy gödöllői szoboravató ünnepség végén. Ez a mondat lenézést, megvetést sugallt azzal a pedagógustársadalommal szemben, mely végső elkeseredésében, úgy tűnik, a legkeményebb érdekérvényesítő eszköz - a sztrájk - bevetésére kényszerül. A miniszter azóta rádöbbent kijelentésének súlyos voltára, és elnézést kért" - olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közleményében. Mint írják, a közoktatásért felelős államtitkárság kommunikációja régóta azt sugallja, hogy valójában semmire sem becsüli az irányítása alá tartozó pedagógusok munkáját.

A közlemény sérelmezi, hogy a keddi parlamenti vitanapon is számtalan hamis állítás, sértő megjegyzés hangzott el a tanárokkal kapcsolatban. Volt, aki arra ragadtatta magát, hogy az elmúlt hatvan év minden hibájáért a pedagógusokat tette felelőssé. Az ülésteremben ülő államtitkár szeme sem rebbent a kijelentés hallatán, nem érezte kötelességének megszólalni párttársa kínos mondatai kapcsán.

„Cipollaként küldik szemünkbe a fényt - az életpályamodell béremelési mézesmadzagját -, arra számítva, hogy így lesz a fejben sötét. Konokul ismételgetik, hogy nem lesz elbocsájtás, s közben titkos tanulmányokat készíttetnek annak várható hatásairól. Mindezek napfényre kerülésekor pirulás nélkül tagadják le azokat. Álszent mondatok hangzanak el az erkölcstan fontosságáról, s közben pedig ez az egész kutyakomédia úgy etikátlan, ahogy van."

A PDSZ szerint a szaktárca „nem tekinti partnerségre érdemesnek azokat, akiknek életét fenekestül forgatja fel. Nem gondolja, hogy figyelembe kell venni azok véleményét akik, 'hazudnak, rémhíreket terjesztenek, riogatnak'. Akik meg csendben, de egyre növekvő döbbenettel, kitágult pupillákkal figyelik, hogy mit kényszerítenek az iskolákra - nos, ők nem számítanak. Úgysem szólnak, úgyis megcsinálják. Azok, akiket nem bocsájtottak el."

Nincs az a miniszteri bocsánatkérés, mely ezt a mentalitást megbocsáthatóvá teszi - zárul a közlemény.

Mint írtuk, a miniszter szerdán a szakszervezetek sztrájkbizottsági ülésére indulva azt mondta: „Rohanok vissza a Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani." A miniszter később elnézést kért a kijelentéséért.

A szerdai tárgyaláson azonban nem történt előrelépés, a miniszter elutasította a szakszervezetek egyik legfőbb követelését, hogy halasszák el az államosítást. (Annyit a miniszter elfogadott, hogy a szakszervezetek írjanak a témához javaslatokat.) A tárgyalásokon a másik követelés, a 20 százalékos béremelés nem került szóba. Erre, illetve a pedagógus-életpályamodell elemeire a szombati tárgyalási fordulóban kerül sor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk