kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Nem csökken a munkanélküliség Észak-Magyarországon

Az észak-magyarországi régió három megyéjében október végén csaknem 91 ezer munkanélkülit tartott nyilván a munkaügyi központ, mindössze 22-vel kevesebbet, mint szeptemberben, a munkanélküliségi ráta 17,4 százalékos volt, jószerivel annyi, mint egy évvel ezelőtt, miközben az országos ráta 9,6 százalékot tett ki - közölte honlapján a regionális központ, a nyilvántartott álláskeresők létszáma alapján.

A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyék alkotta észak-magyarországi régióban az elmúlt hónapban 90 914 munkanélkülit tartott nyilván a regionális munkaügyi központ, legtöbbjüket, több mint 59 ezret Borsodban.

Hevesben valamivel több, mint 16 ezret, Nógrádban ettől valamivel kevesebbet. Borsodban egy hónap alatt 16-tal, Nógrádban 147-tel csökkent a nyilvántartott állástalanok száma, míg Hevesben 185-tel nőtt. Borsodban a megyeszékhely és a déli körzetek - Miskolc, Tiszaújváros, Mezőkövesd - jóval kedvezőbb helyzetben vannak, a munkanélküliség itt 11-13 százalékos, miközben az országhatár menti térségek - Cserehát, Abaúj - munkaerőpiacát továbbra is nagyarányú munkanélküliség sújtja, itt a munkanélküliségi arány többszöröse az országos átlagnak.

Heves megyében szintén jelentős területi különbségek tapasztalhatóak: az egri, a gyöngyösi és a hatvani körzetekben az országos átlaghoz közeli, relatíve igen kedvezőnek mondható a 7-11 százalékos munkanélküliségi arány, míg az elzártabb és befektetők számára nem túl vonzó körzetekben - ilyen Heves és Pétervására térsége - már ennek többszöröse, 22-27 százalékos. Nógrád megyében a másik két megyéhez képest viszonylag kisebb a szóródás, a Budapesthez közeli körzetekben - Balassagyarmat, Pásztó és Rétság - 11-13 százalékos az arány, míg a többi körzetben 20-22 százalékos.

Az észak-magyarországi régióban októberben csaknem 10 ezer álláshelyre közvetítettek ki munkanélkülieket a munkaügyi kirendeltségek, ez 900-zal haladta meg a szeptemberit. Minden második állásajánlat különben valamilyen támogatási igénnyel társult.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk