kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Nem hívnak be több sorkatonát

A sorozás intézményrendszere fennmaradt, de nem hívnak be több sorkatonát a hadseregbe. A hadkötelezettséget, s vele együtt a sorkötelezettséget Magyarországon 1868-ban vezették be, s azóta csak a trianoni békeszerződés után szüntették meg mintegy húsz évre.
Mivel a honvédelmi törvényt az Országgyűlésnek a kétharmados támogatás hiányában nem sikerült módosítania, a fiataloknak a jövőben is kötelességük a sorozáshoz szükséges egészségügyi vizsgálaton átesniük. Ennek ellenére - a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint - november 3-án az utolsó magyar sorkatona is leszerel, mivel a honvédelmi miniszter saját hatáskörben nullában állapította meg a behívandó sorkatonák, valamint polgári szolgálatosok számát.
Sorkatonaság évszázadok távlatában
A sorkatonaság elődje, az úgynevezett népfelkelés magyar területen már a 11. században megfigyelhető volt. Hülvely Lajos alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem docense a Magyarország.hu-nak elmondta: az akkori seregek egy részét a zsoldosokból álló nehézpáncélos lovasság adta. Elsőként Franciaországban
Az általános hadkötelezettséget a világon elsőként Franciaország vezette be. Erre azért volt szükség, mert a nagy francia forradalom győzelme után (1789.) Európa valamennyi feudális állama hadat üzent Franciaországnak, ám a háborúhoz szükséges francia önkéntesek száma nem elégítette ki az igényeket. A Konvent 1793-as rendelete a 18-25 éveseket a hadseregbe, az idősebbeket a hadiiparba irányította. A sereg másik részét a birtokosok szolgáiból kikerülő szerviensek alkották, míg a harmadik összetevő a népfelkelés volt.
A monarchiában a hadkötelezettség rendje csak a kiegyezés után lett többnyire egységes. 1868-tól a magyarokra addig jellemző önkéntes, zsoldos és népfelkelő rendszert felváltotta a hadkötelezettség. A hadköteles kort 20-42 éves korig, a szolgálati időt két évben határozták meg. A közös haderő mellett megalakult a Magyar Királyi Honvédség; a 20. század elején a két hadseregnek Magyarország évente 60-70 ezer sorkatonát biztosított.
A trianoni békeszerződés 1920-ban megszüntette a hadkötelezettséget, és 35 ezer főben maximálta az önkéntes haderő létszámát. Az 1921-ben megalkotott (1922-ben módosított) törvény szerint az önkénteseknek 12 év szolgálati időt kellett vállalniuk, mely fele-fele arányban tényleges és tartalékos szolgálatként telt. Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát 1938 augusztusában a jugoszláviai (ma szlovéniai) Bledben mondták ki. Ennek hatására 1939-ben újból bevezethették az általános hadkötelezettséget.
Az 1960-as honvédelmi törvény új jogi feltételek teremtett. 45 éves korig a nőkre is kiterjesztették a hadkötelezettséget, ám a jogszabályt nem alkalmazták, csupán az ápolónőket vették nyilvántartásba, s látták el katonaigazolvánnyal. Az 1976-os törvény ebben a tekintetben már újból csak a férfiakra vonatkozott.
Törvény Hadköteles kor Sorkatonai szolgálat
1976. évi I. tv. 18-55 24 hónap
1980. évi V. tv. 18-50 18 hónap
1989. évi XXII. tv. 18-50 12 hónap
1993. évi CX. tv. 17-50 12 hónap
1997. évi LXXV. tv. 17-50 9 hónap
2001. évi. XLIV. tv. 17-50 6 hónap

A jelenleg érvényben lévő honvédelmi törvény szerint a hadkötelezettség minden magyar állampolgárságú és a Magyar Köztársaság területén élő férfinál a 17. életév betöltésekor kezdődik, és annak az évnek a december 31. napjáig áll fenn, amelyben a hadköteles az 50. életévét betölti. A sorköteles kor 18-25 éves korig tart.
Nemzetközi kitekintés
A 65 ezres horvát hadsereg jelenleg 21 ezer aktív katonából, 4 ezer köztisztviselőből, illetve közalkalmazottból, 8 ezer sorkatonából és 32 ezer tartalékosból áll - tájékoztatta a Magyarország.hu-t Ivan Jusic alezredes, a Horvát Köztársaság Nagykövetségének katonai attaséja. A sorkatonai szolgálat időtartalma hat hónap. Horvátország haderőreformjának célja egy kis méretű, jól felszerelt és felkészült hadsereg felállítása, melyben a későbbiekben elképzelhető a sorkatonai szolgálat nélkülözése. Ivan Jusic ugyanakkor közölte: a korlátozott költségvetési lehetőségek, valamint a lakosság szoros kapcsolata a saját fegyveres erőivel a vegyes típusú haderő megtartását valószínűsíti. A leendő katonai szervezet típusáról 2005 végéig döntenek.
A Szlovák Fegyveres Erők 20 ezer katonájából 4 500 a sorkatona. Takác Otokár, a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének véderő attaséja elmondta: a kötelező katonai szolgálat eltörlésére 2006 végén számítanak. A sorkatonai szolgálat jelenleg hat hónapig tart.
A 150 ezer fős lengyel hadseregben 4 460 szerződéses és 67 500 sorkatona szolgál - közölte Piars Stanislaw alezredes, a Lengyel Köztársaság Nagykövetségének katonai attaséja. A sorkatonák számának csökkentését igen, de a szolgálat eltörlését nem tervezik. A tervek szerint 2010-ben a szerződéses létszám 24 ezerre nő, a sorkatonáké pedig 62 350-re csökken.
A Szlovén Nagykövetség tájékoztatása szerint a 8 ezer fős szlovén hadsereg többségét szerződéses katonák teszik ki, sorkatonák már nincsenek. Szolgálatra az jelentkezhet, aki legalább három hónapig önkéntes katona volt. A következő 10 évben a hadsereg létszámát 12 ezerre kívánják növelni.
Magyar tervek
A magyar kormány elkötelezett szándéka az önkéntes haderő létrehozása. A honvédelmi kötelezettség nem szűnne meg, de a meghatározott magyar állampolgárok számára csak polgári védelmi kötelezettségre, védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején hadkötelezettségre, rendkívüli állapot
Több mint 8000 szerződéses katona szolgál a honvédségnél
Fotó: Magyarország.hu idején honvédelmi munkakötelezettségre terjedne ki.
Ehhez azonban a honvédelmi törvény mellett még az Alkotmány módosítása is szükséges, mert abban mondanák ki, hogy külső fegyveres támadás veszélye esetén vagy szövetségi kötelezettség teljesítése érdekében az Országgyűlés kétharmados többséggel megelőző védelmi helyzetet rendelhet el, amely felhatalmazza a kormányt a szükséges intézkedések megtételére. A megelőző védelmi helyzetnek azért van jelentősége, mert már a rendkívüli állapot kihirdetése előtt lehetőség lenne a sorkatonaság visszaállítására.
Juhász Ferenc szakminiszter tájékoztatása szerint a kormány nem kezdeményezi ismételten a honvédelmi törvény módosítását. A sorozás intézményrendszere tehát változatlanul fennmarad, ami - a tárca számításai szerint - évi 9,65 milliárd forint kiadást jelent az államnak. A bevonulás bármikor újra elrendelhető, ám a kormány ezzel a lehetőséggel nem kíván élni.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az ország 2003-ban 313,1 milliárd forintot költött honvédelemre. Ez a GDP 1,7 százalékát jelentette.
Magyar Honvédség rendszeresített (engedélyezett) létszáma
Megnevezés 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. 2003.
Tiszt 11 398 11 323 9 299 8 840 8 426 8 476
Tiszthelyettes 10 709 11 229 10 173 10 165 10 007 10 579
Sorállomány 27 312 26 899 20 095 19 832 18 469 17 222
Köztisztviselő 130 139 174 222 261 220
Közalkalmazott 11 704 11 542 9 035 8 396 7 837 7 045
Összesen 61 253 61 132 48 776 47 455 45 000 43 542

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek