Megjelent: 13 éve

Nem kell a kamarai tagság a cégeknek

A cégek összességében nem értenek egyet a kamarai tagság kötelezővé tételével, közülük a tagsággal nem rendelkezők erősebben ellenzik az intézkedés bevezetését - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatása.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisban 1200-as mintán felmérést végzett a 250 millió forintot meghaladó éves nettó árbevételű cégek körében. A vállalkozások arra válaszoltak, hogy tagjai-e a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának, illetve hogy egyetértenek-e a kamarai tagság kötelezővé tételével.

A válaszoló cégek 32 százaléka kamarai tag, vagyis több mint kétharmaduk nem rendelkezik tagsággal. A felmérés eredménye szerint a cégek összességében nem értenek egyet a kamarai tagság kötelezővé tételével, közülük a tagsággal nem rendelkezők erősebben ellenzik az intézkedés bevezetését, míg a kamarai tagok csak enyhén ellenzőek a kérdésben. Méret szerinti összehasonlításban a közepes cégek jobban ellenzik a tagság kötelezővé tételét, mint a nagyvállalatok.

Az összesítésből az is kiderült, hogy a kamarai tagok huszonhét százaléka ellenzi a tagság kötelezővé tételét, huszonhat százalék egyetért vele. A tagsággal nem rendelkezőknél az ellenzők aránya negyvenkét százalék, s mindössze hét százalék támogatja a kötelező tagságot.

Világgazdaság/Néspzabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk