Megjelent: 10 éve

Nem kell aggódni a Klik miatt

Szó sincs 57 milliárd forintos hiányról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésével kapcsolatban, általában likviditási gondok vannak, melyek nagyságrendje elérheti a milliárdos összegeket, de mindig megtalálják a megfelelő forrásokat – mondta a Világgazdaságnak Hoffmann Rózsa.

A köznevelésért felelős államtitkár azokra a korábbi, a kormányzat által megrendelt jelentésekre reagált, melyek a Kliknek idén 57 milliárdos költségvetési hiányt jósoltak meg. Szabó Balázs miniszteri biztos szerint a 198 tankerületi felügyelő alkalmatlan posztjára, az Emmi főosztályvezetője, Pölöskei Gáborné a túlzottan központosított szervezet decentralizálást tartotta szükségesnek.

Hoffmann a lapnak azt mondta, hogy ezeket az adósságokat még a régi fenntartói rendszerben az önkormányzati iskolák halmoztak fel, és ezeket áttestálták a Klik-re. „A Kliknek nincs adóssága, minden kifizetési kötelezettségének eleget tesz” – hangoztatta.

Az államtitkár kiemelte: már a jelentések nyilvánosságra kerülése előtt több jelzett problémát is orvosoltak. Belátták, hogy 198 tankerületet nem lehet egy központból irányítani, így a megyei központok erőteljesebb irányító szerepet kaptak. Belső átszervezések történtek, szervezetet fejlesztő tréningeket indítottak. Hoffmann visszautasította, hogy a tankerületi vezetők tömegesen alkalmatlanok lettek volna, a megállapítást mérés nem előzte meg. Közölte, csak tizenegynéhány esetben történt személycsere alkalmatlanság miatt.

Hoffmann elmondta: a 2012-es tavaszi felmérés után, 2013. szeptemberében vezették be az új köznevelési törvényt, melyet annak érdekében is hoztak, hogy javuljanak az eredmények. Szerinte az általa felsorolt reformok (állami fenntartás, pedagógus-életpályamodell, tanfelügyeleti rendszer, alaptanterv) eredményei csak több év múlva lesznek majd mérhetőek a felmérésekben.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk