kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Nem kímélik a dolgozókat a nyereséges cégek sem

Emlékezetes a Nokia bochumi gyárának bezárása kapcsán kirobbant hatalmas méretű tiltakozás és politikusok által "szított" bojkott. A Siemens, a BMW és a Henkel ellen egyelőre egyetlen német politikus sem rohant ki, pedig világszerte több mint 18 ezer állás szűnik meg takarékossági programjaik által - számol be a Népszabadság.

Emlékezetes a Nokia bochumi gyárának bezárása kapcsán kirobbant hatalmas méretű tiltakozás és politikusok által "szított" bojkott. A Siemens, a BMW és a Henkel ellen egyelőre egyetlen német politikus sem rohant ki, pedig világszerte több mint 18 ezer állás szűnik meg takarékossági programjaik által - számol be a Népszabadság.

A szakszervezetek élesen reagáltak, hiszen mindhárom cég a bőséges profit ellenére kezd a munkabérekkel spóroló takarékossági programba. Ráadásul éppen akkor, amikor a vállalatvezetők megítélése vészesen romlik. Részben azért, mert sokak szerint erkölcstelenül sokat keresnek, másrészt azonosítják őket azokkal, akik liechtensteini alapítványokba elbújtatott milliókkal próbáltak adót csalni - adja hírül a Népszabadság.
- A BMW-nél eddig másfajta vállalati kultúrához voltunk szokva. Ha a vezetőség ezen változtat, mi is másként fogunk viszonyulni a céghez - nyilatkozta Werner Neugebauer, az IG Metall vasasszakszervezet bajorországi elnöke. A müncheni autógyártó első nekifutásra globálisan 8100, ezen belül Németországban 7500 embert - többségében kölcsönzött munkást - akar elbocsátani. A BMW Number One elnevezésű takarékossági programjával 2012-ig összesen hatmilliárd eurót kíván megtakarítani.

A Siemens ismét egy veszteséges üzletágtól szabadul meg, s emiatt 6800 dolgozót bocsát el. A tavaly 3,2 milliárd euró árbevétel mellett több mint 600 millió euró veszteséget termelő SEN-t a Siemens átalakítva, egészséges pénzügyi helyzetben akarja eladni szakmai vagy pénzügyi befektetőknek. Az elbocsátásokat azzal próbálják enyhíteni, hogy segítenek új munkahelyet találni, finanszírozzák az érintettek átképzési programjait.
A Henkel a tavalyi üzleti évet 941 millió euró nyereséggel zárta, de még legalább 500 millió eurót kíván megtakarítani. A düsseldorfi konszern globálisan háromezer - Németországban 600 - állást számol fel. Ulrich Lehner, a Henkel hamarosan leköszönő elnök-vezérigazgatója szerint az egyre kíméletlenebb verseny és a növekvő költségek - a dráguló nyersanyag és energia - miatt a cégnek nincs más választása.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk