Nem lesz érezhető adócsökkentés

Veres János pénzügyminiszter nyilatkozatai szerint 200-250 milliárd forint a „mozgástér” a jövő évi költségvetésben. Kérdés, hogy ez miféle könnyítésekre lehet elegendő, ha ugyancsak a pénzügyminiszter szerint egy százalékpontos járulékcsökkentés 80 milliárd forintba kerül.

Kicsi a mozgástér

„200-250 milliárd forintból nem lehet látványos változásokat elérni, de jelenleg valóban csak ennyi a mozgástér. Ez is csak akkor lehetséges, ha sikerül a költségeket tovább csökkenteni" – mondta a FigyelőNet kérdésére Palócz Éva, a Kopint-Tárki Rt. vezérigazgatója.

A szakértő szerint az adócsökkentés miatt a tervezett folyó évi GDP-arányos hiány 1-2 tized százalékpontos túllépése 2009-ben még nem járna katasztrofális következményekkel, ennyit az ország gazdasága is elviselne, illetve az unió sem helytelenítené nagy mértékben. Ennél nagyobb arányban azonban a nem szabad túllépni a konvergenciaprogramban vállaltakat, mivel ennek kamatterhei már komolyan éreztetnék kedvezőtlen hatásukat.

Nem kell feltétlenül (és nem is lehet) egy év alatt kell nagyarányú adócsökkentést végrehajtani, inkább több évre előre kellene a kormányzatnak és ellenzéknek együttesen megállapodnia, s négy év alatt elérni egy 6-8 százalékpontos járulékcsökkentést – vélte a Kopint-Tárki Rt. vezérigazgatója.

Látványos csökkenésre ne számítsunk

A FigyelőNet információi szerint a legutóbbi OÉT-egyeztetésen kiderült, hogy az emlegetett 200 milliárd forint is valójában csak 100 milliárd, mivel a tartalékképzés s hasonló okok miatt nem lehet ennél többet adócsökkentésre fordítani. A miniszterelnök is nagyjából ennyiről beszélt az Euromoneynak, a GDP-érték arányában félszázalékos adócsökkentés éppen csak valamivel több a 100 milliárdnál.

Ez az összeg alig nagyobb, mint egy százalékpontos járulékcsökkentésre lenne elegendő. Az SZDSZ politikusai szerint ugyan a mozgástér 700 milliárd forint körüli, ebből 300 milliárd forint van csak az államigazgatás leépítésében, ám ezt a nagyobbik koalíciós párt nem pártolja a konvergenciaprogramra hivatkozva.

Szabad szemmel észlelhető változás tehát nem várható az adóterhelés általános mértékében.

Áfaemelés és szuperbruttósítás

Elképzelhető ugyanakkor az adórendszer átrendeződése, már ha valamelyik reformötlet megvalósul. Legalább húsz ötlet, elképzelés van az adórendszer reformjára (ebből eddig a legnagyobb publicitást a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) javaslata kapta).

A GVK áfát illető elképzeléseiről a miniszter tavaly még azt mondta, hogy a "javaslat reális pálya lehet", azóta elhangzott nyilatkozatai azonban világossá tették, hogy az áfa megemelésére nem kell számítani, mivel az inflációt gerjesztene (a GVK javaslata szerint az élelmiszerek esetében csökkentenék, egyébként növelnénk az áfát, a többletbevételből lehetne a járulékokat mérsékelni).

A GVK-énál kisebb publicitást kapott a „szuperbruttósítás” javaslata. Itt lényegében arról lenne szó, hogy a bruttó bérbe a jelenleg a munkaadó által fizetett járulékok is beletartoznának. Az így keletkezett nagyobb adóalapra alacsonyabb kulcsot (vagy kulcsokat) lehetne megállapítani. Az ötletet nem támogatják a PM középvezetői. A minisztérium hivatalnokai leginkább attól tartanak, hogy az embereket sokkszerűen érné, ha papíron kimutatva látnák, mennyire döbbenetesen nagy az állami elvonás. Mindenki tudja persze, hogy a munkaadója fizet utána (jó esetben) járulékokat, de egy dolog tudni valamiről, s egy másik azt tételesen kimutatva látni.

Háttérben lapuló ingatlanadó

Igen nagy a hallgatás azonban a miniszter korábbi sokat hangoztatott elképzeléséről, az ingatlanadóról, amelyet a GVK elvetni javasolt. Az új adónem a Kopint-Tárki Zrt. számításai szerint 280 milliárd forintot hozna, ha negyedszázalékos lenne az adókulcs a lakásokra, félszázalékos az egyéb ingatlanokra. Magasabb kulcsoknál (fél százalék lakásokra, egy százalék egyéb ingatlanokra) 561 milliárd forint lenne a bevétel – ez éppen 7 százalékpontos járulékcsökkentésre adna lehetőséget.

A szakértők és a PM között egyetértés van abban, hogy az élőmunkát terhelő járulékokat csökkenteni kellene, aminek viszont meg kellene találni a költségvetésben a fedezetét. A nyugdíj- és egészségbiztosítási alapok tehát megkapnák az ilyen módon kieső bevételt – az aggodalmaskodókban (például egyes szakszervezeti vezetőkben) azért felmerül, hogy egy járulékcsökkentésnél ezt hosszabb távon is valóban megkapnák-e.

Mi lesz az ellátó rendszerekkel?

Elgondolkodtató, hogy jelentős átrendeződés történik a Nyugdíjbiztosítási Alap és az Egészségbiztosítási Alapnak fizetendő járulékok között. A munkaadó által fizetendő járulékok összege marad, azonban többet kell fizetni a nyugdíjalapba (21 százalék helyett 24-et), s kevesebbet az egészségbiztosításiba (nyolc helyett csak ötöt). A munkavállalói befizetéseknél is hasonló átrendeződés zajlik.

2006-ról 2007-re is ilyesféle történt: a nyugdíjalapba fizetendő összeg 18-ról 21 százalékra nőtt, az egészségbiztosítási járulék ugyanakkor 11-ről 8-ra zsugorodott (bár a munkavállalóknak ekkor több egészségbiztosítási járulékot kellett fizetniük, ám ez messze nem ellensúlyozta a bevétel csökkenését).

Nyilvánvaló, hogy a nyugdíjak fizetése, illetve törvényben rögzített emelése olyan kötelezettség, amelynek mindenképp eleget kell tenni. Az egészségügyben viszont van némi lehetőség a költségek csökkentésére, kórházak bezárására, egyebekre – lehetséges tehát forrást kivonni.

A folyamat egyebek mellett arra is rámutat, hogy a kormányzatnak nagy nehézségeket jelent működtetni az „ellátórendszereket” – a jelenlegi magas adóterhek mellett is. Ha a társadalombiztosítási alapok – a járulékcsökkentés hatására – az eddiginél is messzebb kerülnek az önfinanszírozástól, fölmerülhet az aggasztó kérdés, mi is lesz hosszú távon az általuk finanszírozott rendszerek sorsa.

Az OECD Magyarországról frissen készült elemzésének összefoglalója nyersen kimondja: a hosszú távú növekedés alapja az adóknak és a társadalombiztosítási alapoknak a csökkentése. Ami persze azt is jelentené, hogy kevesebb jutna nyugdíjakra és egészségügyre. (Továbbá egyébként a növekedés alapjául szolgálna még a megnövekedett bizalom a gazdaságpolitikával szemben, az alacsonyabb kamatszint. S a munkaerő minőségét is javítani kellene.)

Lebegtetett lehetőségek

Mindenesetre a múltkori OÉT-ülés résztvevői szerint semmit nem lehet még tudni arról, mik a kormány „adóátrendezési” szándékai. Mint az egyik résztvevő megjegyezte: Veres nagyon jól ért a „lehetőségek lebegtetéséhez”.

Másikuknak viszont az volt a benyomása, hogy a PM-nek nincs önálló politikai akarata: nem tesz mást, mint kiszámolgatja az újabb és újabb ötleteket, megnézi, az adott változtatás mennyibe kerülne. A döntéshozó politikusok meg maguk sem tudják igazán még, mit is kellene tenni – ha a koalíciós pártok túljutnak az egészségbiztosítási törvény megszavazásán, akkor lehet esély, hogy valamiféle döntésre szánják el magukat. Már ha egyáltalán rászánják magukat érdemi döntésre, s nem valamiféle „látszatadóreform” születik végül – vélte forrásunk.