Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Nem mindegy, milyen Európa válasza a migrációs nyomásra

A Migrációkutató Intézet kutatója szerint a jövőben több százmillió ember vándorlása várható a világban.

Bár egyes európai vezetők azt gondolják, valamilyen módon kifizetődik a bevándorlás, a Migrációkutató Intézet kutatója szerint eddig csak kudarctörténeteket lehetett hallani: a gazdasági növekedés nem indult be, a bevándorlókról több esetben kiderült, hogy nem olyan képzettek, az utóbbi tíz évben Európába érkezőket pedig úgy tűnik, nem sikerült integrálni.

Speidl Bianka rámutatott: egyesek szerint az Európában már meglévő életforma, a kulturális gyökerek és hagyományok nem képviselnek olyan értéket, amelyek fenntartását érdemes biztosítani, ezzel szemben a magyar vezetés azt mondja, hogy "Európa önazonosságát meg kell próbálni megtartani", ehhez pedig bizonyos védekező mechanizmusokat kell kidolgozni az állandósuló és egyre súlyosbodó migrációs nyomás miatt.

Az M1 csatorna az interjút megelőzően bemutatta Roy Beck, a NumbersUSA, az Egyesült Államokba történő bevándorlással foglalkozó civil szervezet vezérigazgatójának korábbi előadását, amelyben arról beszélt, miért téves az az elképzelés, miszerint az Egyesült Államokba történő tömeges bevándorlás segíthet csökkenteni a szegénységet a világban. Meglátása szerint előfordulhat, hogy valójában az az 1 millió ember, akit befogadnak az amerikaiak, a legenergikusabbak, gyakran a legképzettebbek, minden bizonnyal a legelégedetlenebbek a hazájukban, és ha nem vándorolnának ki, változások előidézői lehetnének. A vezérigazgató úgy vélte: hiába fogadnak be évente akár 5 millió embert, akkor sem tudják megelőzni a kibocsátó országokban tapasztalt népesedési folyamatot.

Speidl Bianka szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ különböző térségeiben részben a klímaváltozás, részben pedig a spontán demográfiai fejlemények miatt olyan népességnövekedés indult el, illetve olyan szintű igény és szándék van a lakóhely megváltoztatására, ami több százmillió ember vándorlását indítja majd be.

A szakértők Afrikában 33 országban a lakosság megháromszorozódására, 10 országban ötszöröződésére számítanak, az egész Észak-afrikai, Közel-keleti régióban pedig egynegyedével emelkedhet rövid időn belül a népesség. Ugyanakkor az érintett országokban ehhez nem állnak rendelkezésre a szükséges források, infrastruktúrák, ezáltal Európa folyamatos nyomásnak lesz kitéve, ha a jelenlegi helyzetet "bagatellizálja" és nem törekszik arra, hogy önmagáról egy más képet adjon a világnak - hangsúlyozta.

Hozzátette: ahogy az emberi kapcsolatokban nagyon fontos, milyen jelet ad az egyik ember a másiknak, az is lényeges, hogy az egyes tagállamok milyen választ adnak a migrációs nyomásra.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk