Megjelent: 20 éve

Nem nőtt a foglalkoztatottak száma

Nem nőtt és nem is csökkent a foglalkoztatottak száma az elmúlt három hónapban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A munkanélküliségi ráta most valamelyest alacsonyabb - áll a statisztikai hivatal elemzésében.

Nem nőtt a foglalkoztatottak száma 2004. június 29. FigyelőNet Nem nőtt és nem is csökkent a foglalkoztatottak száma az elmúlt három hónapban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A munkanélküliségi ráta most valamelyest alacsonyabb – áll a statisztikai hivatal elemzésében. A 2004. március–májusi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 890 ezer fő volt, ami majdnem azonos a tavalyi év ugyanezen időszakában mérttel. A munkanélküliségi ráta 5,8 százalék volt, amely 0,2 százalékponttal alacsonyabb a 2003. március–májusi időszakhoz képest – közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A 15–74 éves népesség munkaerő-piaci jelenléte 53,5 százalék, ami megegyezik a 2003. év azonos időszakival. Ezen belül a munkavállalási korúak aktivitása 63,7 százalék volt. A foglalkoztatottak száma a megfigyelt három hónap átlagában 3 millió 890 ezer fő volt, ami mintegy 8,2 ezer fővel alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A mintavételi hiba viszont ennél jóval nagyobb, 39,3 ezer fő a foglalkoztatottak mérőszáma esetén. 2004. március–májusban átlagosan 242 ezer fő volt munkanélküli a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő definíció szerint. A munkanélküliség mértékét kifejező munkanélküliségi ráta 5,8 százalékra mérséklődött (mintavételi hiba 0,3 százalék). A munkanélküliek száma 9,3 ezer fővel lett kevesebb, a változás a mintavételi hibahatáron (13,6 ezer fő) belül maradt. A munkanélküliségi ráta az EU–15 átlagában az időszak középső hónapját jelentő 2004. áprilisban átlagosan 8,1 százalék volt, az EU-25-ben pedig 9,1 százalék. A munkanélküliek 46,0 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 5,9 százalékponttal magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,2 hónap. A 15–24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,2 százalék, az e korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 14,2 százalék, egy százalékponttal magasabb, mint 2003 ugyanezen időszakában. (Az EU-15-ben az erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő 2004. áprilisban 15,4 százalék, az EU-25-ben pedig 17,8 százalék volt.)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek