Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Nem növeli a mellrák kockázatát az éjszakai munka

Nem növeli a nőknél a mellrák kialakulásának kockázatát az éjszakai munka - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb vizsgálatból. 1,4 millió nő adatait elemezték Nagy-Britanniában, és jutottak arra a következtetésre, hogy nincs összefüggés a mellrák és az éjszakai munka között.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia központú Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (IARC) 2007-ben jelezte, hogy feltehetőleg kapcsolat van a váltott műszakban végzett munka és az emlőrák kialakulása között - írta a BBC News.

Nagy-Britannia vezető szakértői azonban most 1,4 millió nő adatait elemezve arra jutottak, hogy nincs összefüggés az emlőrák és az éjszakai munka között. A Cancer Research UK brit rákkutató intézet reményei szerint az új eredményekkel sikerül megnyugtatni a kérdésben érintett nőket.

Az IARC annak idején arra a megállapításra alapozta döntését, hogy a váltott műszak felbolygatja a szervezet biológiai óráját. Akkoriban korlátozott mennyiségű információ állt a kutatók rendelkezésére az emberben kialakuló mellrák kockázati tényezőiről, így a szakemberek főleg állatokon és laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatokra alapozták a kijelentésüket.

Az új tanulmány a Journal of the National Cancer Institute című folyóiratban jelent meg. A szakemberek brit, amerikai, kínai, svéd és holland tanulmányok adatait vizsgálták.

Eredményeik szerint azoknál a nőknél, akik életük során dolgoztak éjszakai műszakban - akár 20-30 éven át - nem volt magasabb a mellrák kockázata, mint azoknál a társaiknál, akik sohasem dolgoztak az éjszakai órákban. A kutatók szerint a mellrák kialakulásának kockázata gyakorlatilag ugyanakkora volt mindkét csoportban.

A Nagy-Britanniában élő nők átlagosan 14 százaléka dolgozott már valaha éjszakai műszakban: 2 százalékuk 20 vagy annál több évig is. A szigetországban évente nagyjából 53 ezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot, és körülbelül 11 500-an halnak bele a betegségbe.

Eredményeink szerint azoknál a nőknél, akik éjszakai műszakban dolgoznak, beleértve azokat is, akik régóta ezt csinálják, nem magasabb a mellrák kialakulásának a kockázata. Ezt az eredményt hozta a három közelmúltbeli brit tanulmány elemzése, de akkor is erre jutottunk, amikor a vizsgálatba bevont összes, szám szerint tíz tanulmányt elemeztük - húzta alá a kutatást vezető Ruth Travis, az Oxfordi Egyetem munkatársa.

A kutatók szerint a mellrák a leggyakoribb ráktípus Nagy-Britanniában, ezért kulcsfontosságú megismerni az összes kockázati tényezőjét, hogy egyértelmű egészségi tanácsokat lehessen adni a nőknek. A szakemberek aláhúzták, hogy a nők az egészséges testsúly megőrzésével, kevés alkoholfogyasztással és aktív életmóddal tudják csökkenteni az emlőrák kockázatát.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk