Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Nem terveznek leépítést az Electrolux jászberényi gyáraiban

Az Electrolux jászberényi gyáraiban a gazdasági válság ellenére nem terveznek elbocsátást, sőt van olyan gyártási terület, ahol szezonális munkaerő-felvételére kerül sor - közölte Takács János, a svéd tulajdonú társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel.

Az Electrolux vezetője elmondta: a pénzügyi-gazdasági válság miatt megváltoztak a piaci igények, és az Electrolux magyarországi egységeiben gyártott terméke iránt is csökkent a kereslet. Így termelés volumenét és a foglalkoztatottak számát ennek alapján kell meghatározni a cégvezetésnek. A nehézségek ellenére az Electrolux Lehel Kft. egyik jászberényi gyárában sem lesz létszámleépítés, sőt a hűtőszekrénygyárban a nyári gyártási főszezonra márciustól májusig határozott időre szóló szerződéssel 200-250 főt vesznek fel. A vezérigazgató kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a jászberényi gyárakban négynapos munkarendet vezettek volna be. Az Electrolux csoport a nyíregyházi hűtőszekrénygyárában viszont - amint azt az elmúlt héten bejelentették - várhatóan 110 dolgozó dolgozót bocsátanak el. Az üzemi tanáccsal már meg is kezdődtek az egyeztetések és tájékoztatták a tervezett létszámleépítésről az Állami Foglalkoztatási Szolgálatot is. A nyírségi üzemben a nyolc műszakos munkarendet valószínűleg nem lehet megtartani, és hét műszakosra kell áttérni a gyárnak.

A világ második számú háztartásigép-gyártójának, a svéd Electrolux cégnek - szintén múlt heti közlés szerint - tavaly 366 millió svéd koronás adózott eredményt sikerült elérni, 87,5 százalékkal kevesebbet a 2007-es 2,925 milliárd koronánál. Az üzletmenetet jelentősen befolyásolta az év végére a nemzetközi gazdasági visszaesés. A február 4-én közzétett beszámolóban hangsúlyozták, hogy a piaci bizonytalanságra tekintettel számszerű előrejelzést nem adnak erre az évre, de bizonyosra veszik, hogy rövid távon nem várható javulás a piacon, sőt, a cég termékei iránt várhatóan csökkenhet a kereslet. Azt már 2008 decemberének közepén bejelentették: az Electrolux világszerte háromezer ember elbocsátását tervezi, és a létszámleépítés érint minden üzletágat, gyárat és vállalatot a világon. Így nagy valószínűséggel a magyarországiakat is, ám az csak később dől el, milyen mértékben. Az Electrolux világszerte 57 ezer embert foglalkoztat, Magyarországon 2007 végén 4800-an álltak alkalmazásban a vállalatnál.

Az Electrolux csoport gyártóegységeinek közel fele már alacsony bérű országokban működik. E program jegyében került át Magyarországra, Jászberénybe a csoport egyik legfontosabb gyártóbázisa, és építették fel 65 millió eurós beruházással a csoport nyíregyházi termelőegységét, amely 2005. januárban kezdett termelni. Megtörtént a svédországi porszívógyár Jászberénybe való áttelepítése is, 1,2 millió eurós beruházással.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk