kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

"Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok" - korrupció ellen tüntettek tegnap

Több ezren tüntettek tegnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "korrupt vezetőinek lemondásáért", a közélet megtisztításáért, a korrupcióval szembeni zéró toleranciát követelve Budapesten.

Az "1000 milliárdan a tisztességes adózásért" elnevezésű Facebook-csoport által "A mi országunk! A mi pénzünk" címmel szervezett demonstráció résztvevői emellett azért is demonstráltak, hogy az állam tartsa tiszteletben a magántulajdonhoz való jogot,"ne nyúljon" a magánnyugdíj megtakarításokhoz, vonják vissza a párt közeli személyek és szervezetek közpénzből való támogatását lehetővé tevő törvénymódosítást.

A "Népharag" csoport a Parlamenttől indult és a Lánchídon át vonult a Várba. A demonstrálók a "Nem tudunk annyit adózni, amennyit loptok" feliratú magyar zászló mögött vonulnak.

Az Index tudósítása szerint a kezdéskor körülbelül ezer-kétezer ember lehetett a demonstráción, de ahogy a Lánchídra értek, már körülbelül háromezresre duzzadt a tömeg. A tegnapi demonstráció a közelmúlt kormányellenes tüntetéseihez képest visszafogottabb volt, de ugyanúgy skandálták, hogy "demokráciát" vagy hogy "mocskos Fidesz", és a szokásos rigmusokat.

InfoRádió/Napi Gazdaság/Index
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk