Megjelent: 13 éve

Német-francia adóházasság: csomagolhatnak a magyarországi cégek?

Nem hoz érdemi áttörést az európai adózásban a német-francia kezdeményezés a két ország társasági adórendszerének harmonizációjára, Magyarországnak sincs oka veszélyben érezni a meglévő versenyelőnyét -– vélekednek a Népszabadság által megkérdezett adószakértők.

A közös társasági adózás ötletét Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök jelentette be amúlt héten, az eurózóna válságamiatt tartott megbeszélésüket követően. Bővebben nem merültek el a részletek ismertetésében, nem tudni, melyik adórendszert igazítják a másikhoz, a kettőt miképpen forrasztanák egybe. Ami ismert, hogy 2013-ra időzítik az "adóházasságot", ami "nyitott kapcsolat" lenne, más európai országok csatlakozását is várják.

A szakértők kétségesnek tartják, hogy a németek és a franciák sok uniós országot meg tudnak nyerni a közös társasági adórendszernek. Mindez nem jelenti azonban azt, hogy soha nem is fog megvalósulni. A német-francia törekvéseket nem lehet figyelmen kívül hagyni, elvégre mégis Európa magországairól van szó. Nem kizárt, hogy ha másként nem megy, pénzügyi kényszerrel érik majd el, hogy a többiek is belépjenek a közös adórendszerbe: ezt támaszthatják majd feltételül a finanszírozási gondokkal küzdő tagállamok uniós szintű megsegítésének, ami egyébként nem oldható meg a magországok aktív részvétele nélkül. Ez azonban nem egy-két éves folyamat, de addig sem várható, hogy tömegesen hagynák el a cégek Magyarországot, bízva egy kedvezőbb és nagyobb térségre kiterjedő társasági adókörnyezetben Európa nyugati felén. Az adózás fontos, de nem egyedülálló tényező a befektetési döntések meghozatalakor, márpedig a bérszínvonalat tekintve még mindig olcsóbbak vagyunk.

Népszabadság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk