kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Németország: 135 ezer fővel kevesebben dolgoznak a feldolgozóiparban

A német feldolgozóiparban a megrendelési állomány és a termelés növekedése ellenére júniusban csökkent a foglalkoztatottak száma az előző évihez képest.

images

A német feldolgozóipar júniusban 2,7 százalékkal, azaz 134.800 fővel kevesebb alkalmazottat foglalkoztatott mint egy évvel korábban - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal (Statistische Bundesamt) hétfőn közzétett adataiból.

A létszámcsökkentés a gépipari, elektromos berendezés gyártó és fémipari vállalatokat érintette a legnagyobb mértékben. A tavaly júniusinál csak az élelmiszeripari és takarmány gyártók foglalkoztattak több alkalmazottat. A német termelőipar összesen 4,9 millió főt foglalkoztatott júniusban.

Az előző hónaphoz, májushoz képest viszont már emelkedett kissé a foglalkoztatottak száma a német termelőiparban. A júniusi 10.400 fős havi növekedés 0,2 százaléknak felel meg.

A ledolgozott munkaórák száma 6,4 százalékkal 647 millióra emelkedett, ami részben annak tudható be, hogy 2010 júniusában eggyel több volt a munkanapok száma mint 2009 júniusában. Másrészt viszont kimutatható a részmunkaidős foglalkoztatás arányának csökkenése is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk