kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Nincs műtősnő, elmaradnak a műtétek

Elmaradnak a műtétek az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI), mert nincs műtősnő a beavatkozásokhoz - értesült a Népszabadság.

Az Amerikai úti intézet a harmadik legnagyobb idegsebészeti központ Európában.

Évente négyezer fekvő beteget látnak el, köztük a legsúlyosabb koponyasérüléseket, valamint itt végzik a bonyolult agy- és gerincműtéteket is.

A lapnak a betegek arról panaszkodtak, hogy sorra mondják le a kórház orvosai a műtéti időpontokat. A kórház egyik orvosa elmondta: a műtétek leállása miatt napok óta nem tudnak a betegeknek és a hozzátartozóiknak mit mondani, akik egyre türelmetlenebbek. Volt olyan beosztott is, aki arról beszélt, hogy a műtősnők pótlására rezidenseket küldtek az operáló orvosok mellé.

Óváry Csaba, az OKITI orvos igazgatója cáfolta az előzőeket.
– Egyetlen halasztást nem tűrő vagy daganatos beteg operációja nem maradt el – nyilatkozta. Ugyanakkor elismerte, hogy az elmúlt öt napban a hat műtőjükből csak négyben dolgoztak. Emiatt körülbelül húsz beteg műtétjét öt-tíz nappal későbbre
„csúsztatták”.

Hozzátette, az sem igaz, hogy nincs műtősnője az intézetnek. Mint mondta: ahogyan bármely más fővárosban lévő intézmény, ők is föl tudnának venni azonnal legalább két ilyen szakembert.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk