kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Nincs szükség nyugdíjreformra az Idősügyi Tanács szerint

Az Idősügyi Tanács részvevői egyetértettek a kormányfővel abban, hogy fenntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer, és a majdnem hárommillió nyugdíjas egzisztenciája biztosítható, adja hírül a Magyar Rádió.

Az Idősügyi Tanács ülését a nyugdíjtervek nyomán fellángolt vita miatt hívott össze a miniszterelnök, a résztvevők osztották Bajnai Gordon véleményét, miszerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, és ha óvatos változtatások idővel kellenek is, nincs szükség azonnali nyugdíjreformra.

Korózs Lajos szociális államtitkár utalt Varga Mihály Fidesz alelnök nyilatkozatára, amely szerint az ellenzéki párt a skandináv példához hasonlóan alakítaná át a jelenlegi rendszert, vagyis a modell a Fideszé.

Az ellenzéki párt azonban cáfolta, hogy a Fidesz bevezetné a svéd modellt. A párt a nyugdíjak reálértékének megőrzésére készül, és nem akarja hetven évre emelni a nyugdíjkorhatárt.

Magyar Rádió
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek