kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Nőtt a jövedelmünk, mondja a NAV

Tavaly 7,6 százalékkal, mintegy 9430 milliárd forintra nőtt a magánszemélyek jövedelme 2013-hoz képest a személyi jövedelemadó (szja) bevallások adatai alapján - mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Varga Árpád hozzátette, ezzel párhuzamosan a magánszemélyek összes adókötelezettsége 8,7 százalékkal, 1421,4 milliárd forintra emelkedett.

2014-ben 3 millió 928 ezren rendelkeztek munkaviszonyból származó bérjövedelemmel, amelynek az átlagos összege éves szinten fejenként mintegy 2,2 millió forint, míg havi szinten 184 ezer forint volt. Az előző évhez képest átlagosan havi 10 ezer forinttal emelkedett az átlagos bérjövedelem.

Kifejtette, hogy a 2014-es adóévben 4,575 millió magánszemélyre vonatkozó bevallást dolgozott fel a NAV; ez éves összevetésben 1,8 százalékos, több mint 80 ezres növekedést jelent. Varga Árpád felhívta a figyelmet arra, hogy ez a bővülés nem a közmunkásokkal van összefüggésben, hanem egyértelműen a piaci szereplőknél jelentkező növekedésből adódott. Úgy vélte, hogy jó úton halad Magyarország afelé, hogy a kormány által kitűzött célnak megfelelően 5 millió adóbevalló legyen.

A személyi jövedelemadózásban 2014-ben a legnagyobb változás az volt, hogy a családi kedvezményt már nemcsak az szja terhére lehet igénybe venni, hanem járulékkedvezmény formájában is - emelte ki.

A családi kedvezményekkel kapcsolatban elmondta, hogy azt az szja-bevallók csaknem negyede, 1,1 millió ember vette igénybe, ez átlagosan fejenként 1,078 millió forintot jelentett. A családi járulékkedvezményeket is beleszámítva csaknem 233 milliárd forint maradt a családoknál.

Legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmek

Az átlagos havi jövedelmek országos szinten 5,8 százalékkal emelkedtek, a legmagasabb havi átlagos összevont fejenkénti jövedelem - több mint 241 ezer forint - Budapesten volt, míg a legalacsonyabb, 140 839 forint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Az összevont jövedelem adóterhelése 2014-ben 13,7 százalékos volt, ami 0,1 százalékponttal magasabb az előző évinél, vagyis gyakorlatilag szinten maradt - mondta az elnökhelyettes. Hozzáfűzte: az egy főre jutó adó összege 326 ezer forintról 346 ezer forintra emelkedett tavaly.

Kitért arra is, hogy a 2014-ben realizált legnagyobb éves összevont jövedelem 1,12 milliárd forintot tett ki, ami 2,237 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél.

Vállalkozói adók

A kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) elmondta: 2014 végén 99 718 működő kata-alanyt tartottak nyilván, szemben a 2013-as 75 ezerrel. Idén augusztus végére tovább nőtt, 121 298-ra bővült a kata szerint adózók száma. Tavaly év végén közel 6700 működő kisvállalati adó-alanyt (kiva) tartott nyilván a NAV.

Társaságiadó-bevallást 2014-ben csaknem 402 ezer vállalkozás nyújtott be, szemben az előző évi mintegy 421 ezerrel, míg ezen cégek értékesítési árbevétele az előző évi 73 536 milliárd forintról 78 057 milliárdra emelkedett. Adófizetési kötelezettségük 328,3-ról 431,6 milliárd forintra nőtt, és a társasági adóból származó bevétel is bővült: 322,5 milliárdról 394,8 milliárd forintra.

Az elnökhelyettes felhívta a figyelmet arra, hogy bár a vállalkozások 88,9 százaléka mikrovállalkozás, a belföldi árbevételnek csak 19,2 százalékát adják, míg az adózók 3,9 százalékát kitevő egyéb vállalkozások a 41,6 százalékát.

Varga Árpád ismertette, hogy a nyereséges vállalkozások száma 2,1 százalékkal nőtt, az általuk kimutatott nyereség ugyanakkor 19,5 százalékkal emelkedett. A veszteséges társaságok száma 11,1 százalékkal csökkent, veszteségük ugyanakkor 18 százalékkal nőtt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk