Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Nőttek a Győr megyei cégek bevételei tavaly

Nőttek a Győr megyei cégek bevételei tavaly, de a 16,5 százalékos bővülés dacára még mindig 8,5 százalékkal a 2008-as szint alatt maradtak - mondta el hétfői sajtótájékoztatóján Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóságának vezetője.

images

Hozzátette: a 3.283 milliárd forintos nettó árbevétellel szemben 3.166 milliárdos költség és ráfordítás áll, utóbbi 13,1 százalékos emelkedés, de ez is elmarad a válság kezdete előtti 3.508 milliárdtól.

A foglalkoztatottak száma a megyében tavaly 1,2 százalékkal, 1.135 fővel emelkedett, de még így is 7.788-cal alacsonyabb a három évvel ezelőtti adatnál. A mikro- és kisvállalkozásoknál már nőni kezdett, a közepes cégeknél még csökkent a foglalkoztatottak száma; a nagyvállalkozásoknál a fél ezres bővülés dacára öt és félezerrel kevesebben dolgoztak tavaly, mint 2008-ban.

A megyei cégeknél összesítve 243,2 milliárd forint volt 2010-ben az üzemi tevékenység eredménye, ami több mint kétszerese a 2009-esnek, míg a pénzügyi műveletek eredménye mínusz 6,8-ról mínusz 1,7 milliárdra javult. A 7,4 milliárd forint rendkívüli eredmény az egy esztendővel korábbinak az 56,5 százaléka volt. Kis híján megduplázódott az adózás előtti eredmény, amely 249,5 milliárd forintot ért el a Győr megyei cégeknél; ennek négyötöde nagyvállalkozásoknál keletkezett.

A legmagasabb adózás előtti nyereséget - 165 milliárd forintot - egy, a járműgyártásban tevékenykedő cég könyvelte el, a második egy, a gázágazatban tevékenykedő vállalkozás volt, 8,5 milliárddal - jelezte Horváth Szabolcs, cégnevek említése nélkül. A legnagyobb - 2,9 milliárd forintos - veszteséget 2010-ben egy kerámiatermékeket és építőanyagot gyártó cég termelte, megelőzve egy fémöntéssel foglalkozó társaságot, amely 2 milliárdos mínusszal zárt. Horváth Szabolcs megjegyezte: a negatív lista élére kerüléshez sokkal kisebb veszteségre volt szükség, mint egy évvel korábban.

A személyi jövedelemadó bevallások kapcsán jelezte: az összevonás alá eső jövedelmek összege 383,4 milliárd forint volt, ami 2,5 százalékos bővülés a 2009-eshez képest; míg az összes adókötelezettség 63,8 milliárdos forintos összege 8,1 százalékos csökkenést mutat. Az igazgató megjegyezte: a havi átlagos összevont jövedelem nagysága alapján Győr-Moson-Sopron megye 155 ezer 906 forinttal az ötödik volt; az élen Budapest áll, 217 ezer 598 forinttal, a sereghajtó pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, 126 ezer 078 forinttal.

Megemlítette azt is: egy év alatt mintegy hétszázzal, 21 ezer 192-re nőtt a megyében működő egyéni vállalkozók száma, összesen 101,7 milliárd forintos tavalyi árbevételük pedig 5,7 százalékos csökkenést jelez.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk