Megjelent: 13 éve

Növelnék a honvédség létszámát

Általános vitára bocsátotta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén azt a határozati javaslatot, amely 600 fővel bővítené a honvédség létszámát. Elfogadták az önkéntes tartalékos rendszer kialakításának felgyorsítását is.

A bizottság előtt Simicskó István honvédelmi államtitkár elmondta: az eddigi - a honvédség létszámát tartalmazó - határozat úgy módosul, hogy a katonai felsőoktatásban részt vevő hallgatók részére létrehoznának egy zászlóaljat (Ludovika zászlóalj), amely összesen 600 fős bővítést jelentene.
A javaslatot végül a Fidesz és a KDNP, illetve a Jobbik képviselői támogatták, az MSZP képviselői nemmel szavaztak, az LMP képviselője pedig tartózkodott. Így a bizottság 15 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta a határozati javaslatot.

A bizottság elé került az a törvényjavaslat is, amelyben a honvédelmi tárca egy évvel előrébb hozná a tartalékos rendszer kialakításának kezdetét. Így 2012 január helyett 2011 január 1-e szerepel a javaslatban.

A módosításban felépítették és egyértelműsítették a tartalékos rendszer elemeit - hangsúlyozta az államtitkár. Ezek szerint a rendszernek két fő komponens van, amelyeken belül még két-két elemet tartalmaz. Az első lépés a védelmi tartalék kialakítása lesz, amelybe beletartoznának például azok az önkéntes tartalékosok, akik a honvédségi objektumok őriznék, illetve a műveleti tartalékosok, akik főleg leszerelt katonák, vagyis már kiképzett, gyakorlott emberek. Háború, vagy egyéb fenyegetés esetén például ezeket hívnák be első körben, míg a potenciális hadköteleseket csak az utolsóban - fűzte hozzá. A rendszerbe a tervek szerint 8000 főnyi önkéntes tartalékos tartozna - fűzte hozzá.

Simicskó István szerint az első lépcső kialakításához egy év és 75 millió forint elegendő lenne. Iváncsik Imre, a bizottság MSZP-s alelnöke az ülésen azt hangoztatta, hogy egyetértenek a tartalékos rendszer kialakításának felgyorsításával, de azt nem tudják támogatni, hogy a kormány abból kiindulva, hogy teljesítse az ígéreteit, beöltözteti egyenruhába az eddig is őrzés-védéssel megbízott embereket. Illetve azzal sem értenek egyet, hogy a köztársasági őrezred helyett a jövőben a honvédség katonái őrizzék fegyveresen a nemzeti ereklyéket.

Simicskó István erre azt válaszolta: logikus, hogy szerződést kössenek azokkal az eddigi őrző-védőkkel, akik önkéntes alapon belépnének a rendszerbe, miért zárnák ki azokat, akik ma is a katonák mellett szolgálnak - tette fel a kérdést az államtitkár.
Az ereklyék őrzésével kapcsolatban pedig azt mondta, hogy nem azért jönnek be a katonák például a Parlamentbe, hogy fegyverükkel bárkiben kárt tegyenek, a külső védés továbbra is a köztársasági őrezred dolga maradna - tette hozzá. Mint kijelentette: nem a "katonai puccs" a cél, hanem a méltó őrzés.
A javaslatokat végül 15 igen (Fidesz-KDNP és a Jobbik) és 4 nem (MSZP és LMP) szavazat mellett az általános vitára alkalmasnak találta a bizottság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk