Megjelent: 15 éve

Nyári szünetet tart a Zalakerámia

A tavaszi, másfél hónapos leállás után nyáron ismét szünetelteti a termelést a Zalakerámia Zrt. - tájékoztatta az MTI-t a cég elnök-vezérigazgatója.

Arról még nincs döntés, hogy idén mennyi ideig tart a leállás - tette hozzá. A társaság vezetője közölte: a tavasszal újraszámolt, csökkentett értékesítési tervek alapján idén mintegy 8 millió négyzetméternyi burkolóanyag eladására számítanak.

Ez nagyjából negyedével kevesebb a tavalyi forgalomnál. Az új tervekhez képest a cég valamivel jobb helyzetben van, növelte ugyanis piaci részesedését, de ez nem jelenti a piac javulását is. Kevesebb a vásárló, de többen választják a Zalakerámia termékeit - fogalmazott Márton Péter. A romhányi és a tófeji üzemekben, valamint a cég budapesti központjában összesen mintegy 630 alkalmazottat foglalkoztat a részvénytársaság. A cég a Zala megyei Tófejen március közepétől április végéig szüneteltette a termelést.

MTI Eco/Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk