kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Nyilvános a volánosok bérkövetelése

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) 4,5-5,5 százalékos béremelést tud elfogadni, távlati céljuk pedig az, hogy a Volán-társaságok bérek tekintetében is felzárkózzanak az európai normákhoz - jelentette ki a szövetség elnöke pénteken Zalaegerszegen.

images

A Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a Volán-cégcsoportot érintő aktuális kérdésekről pénteken tartott fórumot a zalai megyeszékhelyen.

Varga Tibor az MTI kérdésére elmondta: a Volán-cégeknél dolgozók zöme nettó 100-110 ezer forintot keres havonta. Felelősségteljes munkát végeznek, havonta 180 órát dolgoznak, ezért indokolt volna a 4,5-5,5 százalékos béremelés.

Az elnök beszélt arról is, hogy szeretnék elérni a kollektív szerződés kiterjesztését az alvállalkozókra, hogy ugyanazok a jogok illessék meg őket, mint a Volánok dolgozóit. Jelenleg az alvállalkozókat minimálbérért foglalkoztatják, és ez majd érződni fog a nyugdíjukon is - fűzte hozzá.

A Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége 4,5-6 százalékos bérfejlesztést kíván megvalósítani - közölte Horváth László, a régiós szövetség elnöke. Hozzáfűzte: az idén júliusban megalakult, 700 főt tömörítő szövetség a társszakszervezetekkel közösen a bértárgyalások során és a regionális szerződéskötések területén komoly eredményeket tud elérni.

Lajtai György, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) szakértője elmondta: az elmúlt 3-4 évben jelentős, 4-5 százalékos reálbérvesztés következett be a fizikai dolgozók körében. Jövőre viszont várhatóan 2,4 százalékos inflációval kell számolni, a gazdasági növekedésben pedig 2 százalékos javulás várható. Mindezek alapján a szövetség az átlagbérek 4,4 százalékos növekedését javasolja.

A minimálbér színvonala tekintetében viszont komoly elmaradás van, ezért a minimálbéreknél egy százalékkal nagyobb emelkedést szeretnének elérni - magyarázta Lajtai György.

Kedvező lépésnek nevezte, hogy a kormány döntése alapján a jövő évtől a családi adókedvezmény alapját kiterjesztetik a járulékokra is. A növekvő adókedvezmények miatt a 200 ezer forint bruttó átlagbérrel rendelkező, háromgyermekes családok bevétele akár 40 ezer forinttal nőhet - ismertette a szakértő.

Beszélt arról is, hogy a Volán-társaságok számára fontos, hogy a kormánydöntés értelmében az önkormányzatok leírhatják az adósságuk teljes körét. Magyarázta szerint a személyszállítás legfőbb megrendelői az önkormányzatok, ezért abban bíznak, hogy az intézkedéssel javul majd az önkormányzatok fizetőképessége.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk