Megjelent: 15 éve

Nyilvános lesz a cégvezetők múltja

Szeptembertől lépnek életbe a cégtörvény azon módosításai, amelyek egyebek mellett előírják, hogy a vállalkozások vezetői, illetve vezetői tisztségviselői eltiltására vonatkozó adatok jelenjenek meg a cegjegyzek.hu honlapon is, s így azokról bárki tájékozódhasson - írja a Világgazdaság.

Ezzel a lépéssel kiszűrhetők lesznek azok a cégvezetők, akik például szándékosan csődbe viszik vállalkozásukat, hogy hátrahagyják annak felgyülemlett adósságait.

Az eladósodástól való szabadulás, a vagyonmentés egyik legális, de az üzletfelekkel szemben nem túl barátságos módja az új cég alapítása, a cégbírák pedig nem tehetnek semmit, ha ugyanazok a személyek folyton új vállalatokat alapítanak. Mostantól azonban ellenőrizhetik, hogy valakit eltiltottak-e a cégvezetéstől vagy sem.

Az új társasági törvény szerint ezt a szankciót alkalmazhatják azzal szemben, aki a bíróság jogerős határozata szerint csalárd módon tette tönkre cégét, fedezetet vont el, nem a hitelezők érdekei szerint működtette a társaságot, visszaélt korlátolt felelősségével.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk